Életmód

300 forintért árulják a házakat egy elragadó olasz kisvárosban

Szardínia szívében, a hegyek ölelésében, Ollolai városában 1 euróért, átszámítva 300 forintért árulják az elhagyatott otthonokat, írja a CNN.

Nem ez az első olasz település, ahol hasonló ajánlattal állnak elő, de úgy tűnik, hogy az első lehet, amelyik be is tartja az ígéretét.

A dolog egyetlen hátulütője, hogy a szerződésben rögzítettek szerint a 200 eladásra kínált, meglehetősen rossz állapotban lévő lakást a leendő tulajdonosoknak három éven belül fel kell újítania, aminek az összköltsége becslések szerint 25 ezer dollárba, tehát úgy 6,2 millió forintra rúg. Mindazonáltal ennyi pénzért ingatlanhoz jutni egy csodás vidéken még mindig páratlan üzlet lehet.

Ollolai a felhívással meg szeretné előzni, hogy szellemvárossá váljon. Az elmúlt években a település lakossága 2250-ről 1300-ra csökkent, gyermekek pedig csak elvétve születnek az ott élő családoknál.

Büszkék vagyunk őskori eredetünkre. Az én keresztes hadjáratom az, hogy megvédjük egyedülálló tradícióinkat a feledésbe merüléstől. Mindig is kemény emberek voltunk és nem engedhetjük meg magunknak, hogy a városunk meghaljon

– mondta a lapnak Efisio Arbau, Ollolai polgármestere.

Bár az épületek ramatyul festenek, hármat már el is adtak közülük és több mint száz érdeklődő jelentkezett a világ legkülönbözőbb pontjairól Oroszországtól egészen Ausztráliáig.

A polgármester reményei szerint a házak felújítása segít új munkahelyeket teremteni és fellendíti majd a helyi gazdaságot.

600 ezer forintot fizet a festői olasz város azoknak, akik odaköltöznek
Candelát az 1960-as évekig a mini Nápolynak becézték, az elmúlt két évtizedben pedig egyetlen bűncselekmény sem történt a településen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik