Virágzó vidékünk

Túlélte a kéregrákot és azt is, hogy felgyújtották

Mint arról korábban a Sokszínű Vidék is beszámolt, február végéig lehet szavazni az európai Év fája versenyben szereplő 13 fára, köztük a Magyarországot képviselő zengővárkonyi szelídgesztenyére www.treeoftheyear.org oldalon.

Zengővárkony messze földön híres ősi szelídgesztenyéséről, mely körbeöleli a 400 lelkes kis falut. A helyiek számára a gesztenye biztosított gyarapodást, ezért aztán féltve őrizték, ápolták fáikat. A századok során a fa kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek.

A 300 éves gesztenyefa a helyiek számára a folytonosság jelképe, élni akarása máig erőt ad a hétköznapok küzdelmeihez.

A Pécsváradért Alapítvány a 2017-es magyarországi Év Fája verseny győztese országos megismertetése céljából pazar imázsfilmet készített, amelyből több mindent megtudhatunk a szelídgesztenye múltjáról és arról, hogy mit is jelent a környéken élők számára.

A szavazás február 28-ig tart, a szavazatok számának alakulását február 22-ig lehet majd követni, az eredményt pedig március 21-én – amely a tavasz első napja és egyben az Erdők Világnapja is – a brüsszeli díjátadón hozzák majd nyilvánosságra a szervezők.

A szelídgesztenye jelenleg nem áll túl fényesen a versenyben, de ide kattintva te is segíthetsz, hogy a helyzet megváltozzon és előrébb kerüljön a sorban.

650 éves lengyel tölgy az Európai Év Fája 2017-ben
Az idei versenyben összesen 125 568 közönségszavazat érkezett a februári szavazási időszak alatt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik