Mozaik

Megtiltották a fürdőzést a székelyföldi Szent Anna-tóban 

A tiltótáblákat az elmúlt napokban szerelte fel a tó környékén a környezetvédelmi terület gondnoka.

A fürdőzés tiltása abban a tervben szerepelt, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A terv a tárca jóváhagyásával és a román hivatalos közlönyben történt decemberi közléssel vált hatályossá.

Kerezsi László, az Ecos Club Kft. vezetője az MTI-nek elmondta:

a tiltás nem vonatkozik azokra a sportolókra, akik verseny keretében úsznak a tóban. A verseny szervezőjének előzetesen a vízügyi hatóságtól kell engedélyt kérniük.

A környezetvédelmi terület gondnoka közölte, a hegyi csendőrséget hívhatják segítségül az új szabályok esetleges megsértőivel szemben, hiszen a gondnokság nem jogosult a szabálysértők igazoltatására.

Megválasztották Erdély hét csodáját
A Gyilkos-tó és a szomszédságában levő Békás-szoros kapta a legtöbb szavazatot.

Kerezsi László becslése szerint évente 32-40 ezer turista látogatja meg a tavat és a látogatók többsége jelenleg sem a fürdőzés kedvéért érkezik. Hozzátette: a nyári fürdőidényben inkább a környező települések lakói jönnek fürdőzni a tóra. Ennek ellenére valószínűnek tartotta, hogy kis mértékben csökkenni fog a tó látogatottsága.

Fotó: MTI/Varga György

A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta:

többek között ők javasolták a fürdőzés betiltását. Nem tettek ugyanis jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén naptej és testápoló szer került a vízbe.

A civil aktivista elmagyarázta: a tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra.

Fotó: MTI/Varga György

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik