Mozaik

Földközelbe ért december legfényesebb csillaga, a zöld üstökös

Napközelpontjának idején szinte egész éjszaka megfigyelhető hazánkból.

Az idei december szép látványosságának ígérkezik a nyár óta észlelhető 46P/Wirtanen-üstökös. Nevét Carl A. Wirtanen amerikai csillagászról kapta, aki 1948. január 17-én fedezte fel a kaliforniai Lick Obszervatórium két nappal korábban készült egyik fotólemezén, írja a Magyar Csillagászati Egyesület.

A felfedezése óta eltelt időszak alatt az idei lesz a 12. alkalom, amikor közel kerül központi csillagunkhoz, a Naphoz, azóta azonban nem volt olyan fényes, mint amilyennek a mostani, 2018-as visszatérése során várják.

A kométa december 12-én kerül legközelebb a Naphoz, majd alig négy nap múlva, 16-án 0,078 CSE-re a Földet közelíti meg, amire a következő száz évben – és talán soha többé – nem lesz példa. Ezzel a földközelséggel a közelünkben járt üstökösök örökrangsorában a 20., az elmúlt 30 év során pedig a 10. helyet foglalja el.  Kedvező helyzetének köszönhetően az üstökös 2018. decemberi napközelpontjának idején szinte egész éjszaka megfigyelhető hazánkból.

A zöld üstökös november végén még csak a déli féltekéről volt jól látható, ám ausztrál megfigyelők már most jelezték, hogy észlelhető szabad szemmel – igen halvány pamacsként – az égen úszó vándor, írja a National Geographic Magyarország. December 8-án már 40 fokos magasságban jár, ez a következő napokban tovább nő, így, ha az időjárás alkalmas a teleobjektívvel történő fotózásra, szép égi jelenség kerülhet lencsevégre, bár nem számíthatunk látványos megjelenésű, csóvás égi vándorra.A megfigyelésekhez tudni kell az üstökös pontos helyét, másrészt jó látásra és gyakorlott szemre van szükség a teljesen sötét égbolton túl.

Aktuális helyét az üstökös adatait beolvasva planetárium-szoftverekben, vagy webes csillagászati adatbázisokban (például a www.heavens-above.com oldalon) megtalálhatjuk.

Kiemelt képünk november elején Ausztráliában készült. Ezen a távcsövön keresztül készült fotón is jól látszik, mennyire diffúz a zöld üstökös, melyet a napközelségkor is csak elmosott foltként észlelhetjük majd. – Fotó: Alex Cherney, APOD / NASA

Olyan fényes meteor húzott el Finnország felett, hogy kivilágosodott éjszaka
Videó is készült a nem mindennapi jelenségről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik