Virágzó vidékünk

150 év után visszatértek a hódok az Ipolyra

Ausztriai telepítésből származhatnak, és a Dunán keresztül jutottak el Nógrádba.

Egyre több vadállatról lehet hallani, amelyek régen jelen voltak a Nógrád megyei erdőkben. Megjelent a medve, a hiúz és a farkas is, most pedig újabb érdekes bejelentést tettek a természetvédelmi szakemberek: 150 év elteltével a prémjéért a kipusztuláig vadászott hódok ismét megjelentek az Ipoly Nógrád megyei szakaszán. Az új jövevények több helyen feltűnnek, és jól látható nyomokat hagynak a folyó parján lévő fák törzsein, számolt be a 2660 Facebook oldal.

Az Ipoly balassagyarmati szakaszán is gyakori állat volt a hód. Az utolsó példányt 1865-ben látták, ezért is nagy jelentőségű az állat visszatérése erre a környékre

– mondta Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Nógrád-Ipoly Tájegység vezetője.

A szakember véleménye szerint az Ipolyra érkezett hódok ausztriai telepítésből származhatnak, és a Dunán keresztül jutottak el Vámosmikolától egészen Ipolytarnócig.

Először egyébként 2007-ben Vámosmikolánál rögzítették a rágcsáló nyomait, az állat onnan indult el az Ipoly teljes szakaszának meghódítására.

150 év után visszatért a hód az Ipolyra

Közzétette: 2660 – 2019. február 15., péntek

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasói sztorik