Kertünk-Portánk

Várda díszpolgára lett Bálint gazda, az ország kertésze

A századik évében járó kertészmérnök május 25-én vette át az elismerést.

Május 25-én nagyszabású ünnepségen avatták Várda díszpolgárává dr. Bálint Györgyöt, mindenki Bálint gazdáját, írja a Sonline. A századik évében járó kertészmérnök meghatódva vette át az elismerést.

Az ország kertészének is nevezett Bálint gazda többször is járt a Somogy megyei településen, hiszen Várda rendszeresen szerepelt a Virágos Magyarország Mozgalom pályázatán, amelynek egyik zsűritagja volt Bálint gazda.

De neki köszönhetjük, hogy az országban elsőként madárbarát település lettünk. Ő volt a madárbarát mozgalom arca és azzal a prospektussal kezdtünk el dolgozni, amelyben az ő képe szerepelt

– közölte az ünnepségen Varga András, Várda polgármestere.

A település helyi rendelete szerint legalább száz ajánlás kellett ahhoz, hogy Bálint Györgyöt díszpolgári címre jelöljék. Ez egy nap alatt össze is gyűlt.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Vastapssal köszöntötték Bálint Györgyöt

Azt ígérhetem, hogy jó díszpolgára leszek Várdának! Rendkívül nagy örömmel tölt el engem, hogy ezzel az elismeréssel kitüntettek. Jó látni, hogy milyen rendezett Várda, milyennek kellene lennie minden magyar községnek

– mondta a díjátadón a díszpolgárrá avatott kertészmérnök, majd hozzátette:

Nincsenek nagy lehetőségeim, már idős ember vagyok… Azt felajánlhatom, hogy amíg a sors élnem enged és tudok még tenni valamit a társadalom érdekében, addig Várda javára mindent el fogok követni.

A rendezvényen Csikós Nagy Márton, somogysárdi szobrász egy új szobor készítését kezdte el, ez egy virágot fog formázni, amelyet majd Bálint György századik születésnapján július 28-án avatnak fel.

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik