Eibenthal kicsinyke falu Romániában, a Bánságban, Mehedinti megyében. Ebben még semmi különös nincsen, hiszen hasonló, alig 200 fő lélekszámú település több is van a környéken. Amiért azonban Eibental rendre visszatérő téma a román sajtóban, az ritka jelenség:
Korábban – más apropóból – írtunk egy székelyföldi faluról, Székelyderzsről. Ott van egy templom, ahová nem csupán imádkozni, hanem szalonnáért is járnak az emberek. Arról IDE KATTINTVA olvashatsz.
Ma a lakók többsége a mezőgazdaságból él, ezáltal az év jelentős részében napközben nem tartózkodnak otthonaikban. Mivel az eldugott falucskában csak egy szatócsbolt működik, ahol nem árusítanak kenyeret, a hetente háromszor a 20 kilométerre lévő Szinicéről érkező pék viszi a friss árut Eibentalba.
Aki tud, személyesen veszi meg a betevő falatokat, ám Ő pedig minden kerítésről leemeli a zacskót, kiveszi a pénztárcát, elveszi a kenyér árát, és otthagyja a kenyeret. Sokan egy cetlit is hagynak a pénz mellett, erre írják, hány kenyeret szeretnének. Az árus talpig becsületes, ott, ahol nem üzennek semmit, tudja, hogy annyi pénzt hagytak hátra, ahány kenyérre szükség van.
Ráadásul nem csupán a közterületeken, hanem másutt sem próbálkoznak lopással. Ha a kerékpárját az ember a falu egyik végében hagyja, azt másnap is ott találja, a slusszkulcs pedig nyugodtan maradhat éjszakára is az utcán álló gépkocsiban, az reggelre is ott lesz.
Vaclav Masek, a falu papja is büszkén említette, hogy eddigi működése két évtizede alatt nem találkozott lopással Eibentalban, pedig a templom és a paplak is mindig nyitva van, de nincs betolakodótól, vagy tolvajtól tartani. A közeli Orșova rendőrparancsnoka pedig arról számolt be, hogy emberemlékezet óta nem történt még apró bűneset sem a településen.
A helyiek szerint nincs különös titka a falunak. Azt vallják, hogy az élet nehéz, itt az emberek megtanulták, miként segítsenek egymásnak, hogyan tiszteljék a másikat, és csendben, békességben, szeretetben tudnak egymás mellett létezni.
