Életmód

A sziget, melyet jókedvű asszonyok irányítanak

Mindent ők intéznek, a négy falu mindennapjait is igazgatják.

A  kicsinyke Kihnu szigete Parnü megyében található Észtországban. Bár tényleg aprócska, mégis a legnagyobb a Rigai-öbölben, és a hetedik legméretesebb az országban. Mindössze 16 négyzetkilométeren terül el. Kihnuban 604-en élnek, közülük 69-en iskolások. A szigeten négy falu –  Saare, Lemsi, Rootsikula és Linakula – található.

eszt3

A sziget urai a hölgyek

A női hatalom kifejezést a nyugati kultúrában és a feministák közt gyakran az erős nőkkel azonosítják, itt azonban más áll a háttérben.

A férfiak a tengeren dolgoznak

A szigeten a férfiak ősidők óta a tengeren töltik az év nagy részét, ráadásul naponta hajnaltól sötétedésig, hogy minél több halat fogjanak ki – mert ez a fő táplálkozási forrásuk.

eszt2

Így némileg a kényszer és a túlélési ösztön kényszerítette a gyengébb nemet arra, hogy mindent ők szabályozzanak, és a falvak mindennapjaiban is övék legyen a felelősség.

Jól csinálják! Sütnek, főznek, robogóval közlekednek, ügyeket intéznek, gyereket nevelnek, de jut idejük mókázásra, táncra, közösségi programokra is. Azokon természetesen a férfiak is részt vesznek.

eszt7

A helyi viselet, különösen a díszes szoknyák világszerte híresek. 2003 novemberében az UNESCO az emberiség szellemi öröksége részének nyilvánította a szigetet, ahol a legnagyobb hagyománya a zenének van. A nők népviseletbe öltözve dalolnak és szavalnak a sziget ünnepségein. A nemzeti ünnepeket együtt tartják a négy falu lakói. A sziget közösségi háza múzeumként is szolgál, az emberek legtöbbször itt gyűlnek össze.

eszt6

Gyakorlatilag nincs közúti forgalom

Kihnu szigetén gépkocsik nem közlekednek, csupán néhány robogó és sok-sok kerékpár jelenik meg a rossz minőségű utakon. A gyerekek hagyományos hangszereken tanulnak játszani az iskolában és a Kihnu nyelvjárást beszélik.

eszt5x

A sziget hajóval és repülővel egyaránt megközelíthető, de télen csak napi egyszer közlekednek kompok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik