A recept: ízlés szerint egy férj és egy feleség, két adag természet iránti szeretet, egy csipet kalandvágy, max. 3,5 tonna használt mentőautó, 4 kéz és némi leleményesség, végtelen utak –írja Kata a honlapjukon.
Tavaly nyáron úgy döntött a fiatal házaspár, Horányi Kata és Robitschko Davor, hogy beköltözik egy hajdani mentőautóba, amit a saját ízlésükre formálva lakhatóvá tettek aztán. Akkor eljutottak Skandináviától egészen Portugáliáig, idén dél felé indultak el.
A történetük egy távoli kis, északi norvég városban kezdődött. Addig is szerettek kirándulni, a természetben lenni, de ott valami megváltozott. A lételemükké vált, hogy minél többet legyenek a szabadban, magunkba szívják az illatokat.
Kettesben, a saját anyanyelvünkön beszélve kis burkot építettünk magunk köré, ami mindig csak a miénk volt, hisz nem értett minket senki. Ha akartunk, elzárkóztunk a világ elől a természetbe, ha akartuk, szerves részévé váltunk a kisvárosi közösségnek
– meséli Kata.
Amikor hazaköltöztek Magyarországra, munkát kerestek, csinosítgatták a közös lakást, megpróbálták felvenni a fővárosi pörgést, a nyüzsgő életformát. De hamar rájöttek, hogy nem nekik való a nagyvárosi lét, hiányolták a zöld környezetet.
Hogy jött az ötlet, hogy világot lássatok, ráadásul pont így?
Mindketten szerettünk utazgatni, de amikor Norvégia egy eldugott északi városában éltünk a sarkkör mentén, akkor beleszerettünk a természetbe, és még többet szerettünk volna látni belőle. Egyre többet voltunk a szabadban, kezdett egyre mélyebben hatni ránk a bennünket körülvevő világ.
Végzetes felismerés volt, ami azóta is hajt minket: ott lenni, látni, megtapasztalni. Nincs is ennél komplexebb hármas.
Ez most a „fő foglalkozásotok”? Előtte hogyan boldogultatok a magyar mindennapokban?
Otthon mindketten dolgoztunk, szerettük amit csináltunk, de nem tetszett az a monotonitás, túlhajszoltság, amit a mai normák megkövetelnek. Változást szerettünk volna, egy kis feltöltődést. Leginkább az szomorított el minket, hogy ez a munkaorientált élet mennyire ki tudja tölteni az emberek mindennapjait, hogy sokan belefásulnak, és beérik jóval kevesebbel, mint amit egy adott napból ki tudnának hozni.
A fő foglalkozás most az utazás, de nem turistákként tesszük ezt, egy újfajta életmód ez most nekünk. Az, hogy minél többet szívjunk magunkba a világból, hogy minél többet lássunk a csodás bolygónkból, de mellékállásként egyikünk továbbra is folytatja a magánvállalkozását.
Milyen nehézségekkel találkoztok útjaitok során, ami egy hagyományos, hoteles-utazó irodás út során nem merülne fel?
Igazából csak ilyen nehézségekkel találkozunk, de pont ettől olyan más ez az életmód, és ebben rejlik a szépsége is. Szinte nincs semmink, közben mégis megvan mindenünk. Mindent nekünk kell megoldanunk, minden rajtunk múlik. Nincs panaszkönyv, így ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, akkor nekünk kell megvitatni, mit lehetett volna másképpen, és ezt fejben tartva folytatni az utazást.
Megtanultunk lavórból mosakodni, kevesebbet és egészségesebben enni, mindig rendet rakni magunk után, és még az út széli mosodák használata is jó mókának bizonyult. Bár nem 5 csillagos a szállásunk, minden nap végtelen csillag alatt alszunk, naponta változó panorámával, amivel egy hotel sem tudja felvenni a versenyt.
Mi az eddigi legérdekesebb élmény, tapasztalat?
Ami erről először eszünkbe jut, az az, hogy itt vagyunk ketten a végtelen nagy világban és jól boldogulunk. Csak egymásra számíthatunk, és ez még inkább összekovácsol minket. Nem sok emberrel találkozunk, de amikor igen, azok megmaradnak az emlékezetünkben. Szemben a városi tumultussal, ahol az emberek elmennek egymás mellett szó és akár egy pillantás nélkül is.
Egyik legkedvesebb emlékünk egy Rupit nevű spanyol városban töltött fél napunkról szól. Lerobbant az autónk, és a helyiek segítettek végül, úgy, hogy egyikünk sem beszélte a másik nyelvét.
A spanyolok végig hihetetlenül kedvesek voltak, mindenki próbált a tőle telhető legtöbbet segíteni. Nagyon jó érzés volt megélni, hogy ezek az elszigetelten élő, boldog emberek szeretnék megoldani a problémánkat, még akkor is ha egyáltalán nem beszélünk közös nyelvet. A történet vége természetesen pozitív – ilyen emberekkel körülvéve, egy ilyen szép helyen nem is lehetett volna másképp.
Mi volt az eddigi utak csúcspontja?
Nehéz egyet kiválasztani. Hetente újabb és újabb fénypontjai vannak az utazásunknak, akarva akaratlanul is csodás helyekre bukkanunk. Mivel Norvégiába szerettünk bele elsőként, és ez azóta is tart, ezért a leg-leg-leg tájat is itt láttuk, ezt emlegetjük fel a legtöbbször. Ez a hely nem más, mint egy ezer méteres magasságban elterülő fennsík a Gamle Strynefjellsvei nemzeti turistaútvonal mentén.
De sétáltunk gigantikus méretű homokdűne gerincén Franciaországban mezítláb, ámulatba ejtő látvány kíséretében, majd folytatva az utunkat az Atlanti-óceán partján a spanyol sziklás partok is teljesen elvarázsoltak.
Dél-Spanyolországban azt hittük, hogy eltévedtünk, mert olyan vadnyugatra emlékeztető helyeken kocsikáztunk, majd sétálgattunk, és nem hittünk a szemünknek. Szintén a spanyoloknál fordult elő, hogy vörösen izzó hegyek uralta vidéken kirándultunk, és az is fantasztikus élmény volt, amikor 1000 méteres magasságban tengerszemeket csodáltunk a lemenő Nap fényében.
Mi van még a bakancslistán, amit most terveztek kipipálni?
Az maga a bakancslistánk, hogy itt vagyunk és lakóautóval járjuk Európa és újabban kicsit Ázsia partjait. A legtöbb helyről nem is tudtuk, hogy léteznek. Tavaly fantasztikus helyeken jártunk, sokszor éreztük úgy, hogy egy másik bolygóra csöppentünk. Életünkben először láttunk gleccsert, Norvégiában. Ott voltunk a lefolyt, megfagyott jégtömeg lábánál.
Ha mindenképp ki kéne emelni egy helyet, ahova már régóta vágyunk, az egyértelműen Izland. Az ázsiai utunkból Grúzia és Örményország költségeit lefaragva idén valóra váltjuk ezt a régi álmunkat, és elutazunk a nyáron erre a különleges szigetre, hogy élőben is szemtanúi lehessünk azoknak a hihetetlen természeti csodáknak, amik ott találhatóak.
Hogy telik egy átlagos napotok?
Megszólal az ébresztő, a reggeli teendők és a reggeli után nekivágunk az aznapra betervezett utunknak. Jó esetben valami érdekes látnivaló a program több-kevesebb vezetéssel, ebéddel a kocsiban, majd ezt követi az esti megállóhely keresése, ami hol pofon egyszerű, hol kész mutatvány a nap végére. Ha megérkeztünk, akkor előkapjuk a konyhát, begyújtjuk a gázrezsót, készítünk egy finom vacsorát. Gyakran társasozunk, megnézzük a naplementét, de túl vagyunk már néhány évadnyi sorozaton is. Mindemellett pedig általában a munkának, blogolásnak és egyéb spontán elfoglaltságra is hagyunk időt.
Beváltotta ez az életforma a hozzá fűzött elvárásaitokat?
Ez a pár hónap megváltoztatott minket. Megtanultunk örülni az apró dolgoknak, megtapasztaltuk mit jelent nélkülözni. Számtalan új helyzettel találtuk szemben magunkat, amelyek végül mindig megoldódtak és pozitívan tekintünk vissza rájuk. Nyitottabbak, nyugodtabbak lettünk a mindennapjainkban, mindeközben pedig megtaláltuk az életcélunkat, és úgy formálódott a szemléletünk, hogy még boldogabb életet tudunk élni, mint ezelőtt. Tehát beváltotta az elvárásainkat.
Kiemelt kép: Világjáróshake
