Régen is voltak nagy melegek, de a hőségriadót hírből sem ismerték az emberek, főleg vidéken. A munkát el kellett végezni, forróság ide vagy oda. De vajon hogy élték túl dédanyáink, dédapáink a rekkenő hőséget, a kánikulát a szántóföldeken, kemény fizikai munkavégzés közben, nem az iroda hűvösében elbújva a nap perzselő ereje elől?
Ráadásul még naptejet sem igen használtak. Igaz, az ózonlyuk sem volt olyan rossz állapotban, mint manapság. De ennél is fontosabb volt, hogy ők még tudták, a szabadban végzett munka, amikor tombol a hőség, tűz a nap, nem nekivetkőzve a leginkább kibírható, hanem szellős, világosabb ruházatban, fejkendőben, kalapban. Így védte a hajdani parasztembereket, napszámosokat a fejfedő és a többrétegű ruházat a leégéstől és a hőgutától.
A nagy munkavégzésben persze meg is kellett pihenni, ebédidőben előkerült a batyuból a szalonna, a paprika, paradicsom. A vizes flaskából is jókat húztak, hisz a folyadékot pótolni kellett már akkor is, a kemény fizikai munka pedig megkívánta a tartalmas étkezést. Sokszor a gyerek vagy az asszony vitt elemózsiát a mezőn dolgozó férfiembernek, hogy bírja kint egész nap. Sok lazsálásra persze nem volt lehetőség, ha netán el is szundított a napszámos pár percre egy-egy fa árnyékában.
A 20. századra a mezőgazdasági munkavégzés is emancipálódott, az asszonyok legalább olyan mértékben vették ki részüket belőle, mint a férfiak.
Abban az időben a gyereknek is megvolt a maga feladata és kötelessége, tudták jól, meg kell tanulnia a kemény munkát a későbbi boldogulásához.
Aztán idővel a kupák és vizeskannák mellett már az üveges sör is megjelent a munkavégzők szomjának a csillapítására.
Tehát, hacsak nem vízparton nyaralunk, lehet, érdemes példát venni eleinkről, hogy kevesebb teret adjunk a nap káros sugarainak, így az esetleges bőrbetegségeknek is, mint például a melanómának. Fontos, hogy vigyünk magunkkal innivalót, bármit is tervezünk a szabadban. Lehetőleg vizet, hisz még mindig az a legjobb szomjoltó és hidratáló folyadék.
Kiemelt kép: Fortepan
