Életmód

Nem csak korán kelők és éjszakai baglyok vannak

Korán kelő, éjszakai bagoly, szunyókáló vagy délutáni típus - te melyik csoportba tartozol?

Egészen a közelmúltig a kutatók úgy gondolták, hogy kétféle ember létezik: azok, akik könnyedén kiugranak az ágyból korán reggel, de vacsora után elkezdtek elálmosodni, és azok, akik későn és nehezen kelnek, de esténként sokáig elemükben vannak, írja az mnn. 

Ez az 5 legjobb gyógynövény alvászavar ellen a bükki füvesember szerint
Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlja.

Ha úgy érzed nem illik hozzád egyik kategória sem, akkor sincs minden veszve. A Personality and Individual Differences újságban közzétett új tanulmány két új típusú embert definiál – a kutatók a ,,szunyókálók” és a ,,délutáni” típusoknak nevezik őket.

A korán kelők

A korán kelő típusba tartoznak azok az emberek, akik gyakran ébrednek az óracsörgés előtt, vagy legalábbis nagyon kevés gondot okoz számukra az ébredés és felkelés. Ők reggel a legéberebbek, és a nap elején végzik a leghatékonyabb munkát, aztán ahogy telik a nap, úgy fogy el a lendületük. Jellemzően korán vagy viszonylag hagyományos órákban fekszenek le.

Ami az általános személyiségjellemzőket illeti, a Fast Company szerint a korán kelőkre jellemző, hogy  boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, együttműködőbbek, lelkiismeretesek, proaktívak, és sokkal kevesebbet késnek, mint az éjszakai baglyok.

A teszteken jobban teljesíthetnek (mert sok vizsga van reggel), bár a jövedelem és a karrier tekintetében nem előzik meg az éjszakai baglyokat.

Fotó: Pexels.com/Bruce Mars

Az éjszakai baglyok

Az éjszakai baglyok fél délelőtt aludnának, ha erre lehetőségük lenne, és csak a nap folyamán jóval később pörögnek fel. Gyakran a legjobb formájukat az esti órákban hozzák, mindig tanulnak vagy dolgoznak, míg mások aludni mennek, és csak jóval éjfél után fekszenek le.

Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy az éjszakai baglyoknál nagyobb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, izomvesztés és inzulin rezisztencia, magas vérnyomás, magas vércukorszint és a kóros koleszterinszint. A korai halálozás kockázata is nagyobb lehet, mert a munkaidőben töltött órák nem egyeznek meg a szervezet belső órájával .

A kutatások azt mutatják, hogy bár a korán kelő diákok jobb osztályzatot kaphatnak az iskolában, az éjszakai baglyok olyan intelligenciával rendelkeznek, amely magasabb fizetésű munkákat eredményez később.

A ,,szunyókálók”

Az újonnan definiált szunyókáló típusú emberek délutánonként lassulnak le, kevésbé aktívak, mint reggel vagy este. Reggelente kicsit lassabban indulnak neki a napnak, mint a korán kelők, de nem fáradnak el olyan hamar, körülbelül 11 órára fogy el a lendületük. Délután 3 körül van egy holtpontjuk, ilyenkor sokan sziesztáznak is egy kicsit ha megtehetik, aztán újabb lendületet vesznek, ami estig kitart.

A délutáni típusok

A másik újonnan definiált típus a délutáni típus, ők reggel és este is álmosak. Számukra a legideálisabb napszak a délután. A napi pörgést 11 óra körül kezdik, s ki is tartanak délután 5-ig, ezután lassulnak le, s este viszonylag korán lefekszenek aludni.

Te melyik típusban ismertél magadra?

Kiemelt kép: Pexels.com/Lisa Fotios

10 elbűvölő település, ahol jó lenne megöregedni
Gyönyörű helyek idehaza és külföldön, ahol a jó élet lakik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik