A puszta kifejezés magyarul egyet jelent a ridegséggel, a kopársággal, a kietlenséggel. Mi az oka, hogy mégis egyfajta romantikával gondolunk elődeinkre, a puszta hőseire, akik megküzdöttek a zord időjárással, a nagyvadakkal, a rablókkal, martalócokkal, és egész évben kint töltötték napjaikat szélben-esőben legnagyobb füves sztyeppénken, a Hortobágyon?
Az állatok is megszenvedték a viszontagságos időjárást, a hideget, a forróságot, a tűző napot, a sós-szikes, kevés táplálékot, még kevesebb vizet adó pusztai létet. Éppen ezért csak a legszívósabb fajták maradhattak, a többiek elpusztultak volna. A Hortobágy-pusztán való rideg tenyésztésre egyedül a magyar szürkemarha alkalmas, írta Ecsedi István, a Puszta első krónikása 1914-ben.
A Hortobágy
Magyarország legnagyobb pusztája a Hortobágy, egyúttal Közép-Európa legkiterjedtebb tengersík tája is, mely a természettől állattenyésztésre, pásztorkodásra volt rendelve. Természeti adottságai kedveztek egy olyan állattartó kultúra kialakulásának és fennmaradásának, amely csaknem a 20. század közepéig egyedülállónak tekinthető.
A hazánkban járt, és e tájékra is elvetődött külföldi utazóknak már korán feltűnt a puszta különlegessége, de a magyar költők, írók is megörökítették írásaikban a Hortobágy egyediségét, szépségét. Mai fogalmainkkal úgy is mondhatnánk, hogy a Hortobágyot az idegenforgalom számára már a 18. században felfedezték. Nincs az országnak még egy olyan tája, amelyről annyi népdal, költemény, prózai írás, művészi alkotás született volna, mint a magyar pusztáról.
A szürkemarha
Sokáig úgy vélték, hogy a magyar szürkemarhát a honfoglaló magyarság hozta magával, majd azt tartották, hogy a kunok honosították meg, de a Kárpát-medencében tenyésztették ki. A magunkkal hozott kisebb testűt az itt talált nagytestű vadtulokkal keresztezték. Így tehát jogos a magyar szürkemarha megnevezés.
A szürkemarhának ismert volt egy erdélyi változata, és a 20. század fordulóján még számon tartottak a Kunságban egy kékes-szürke, úgynevezett kun fajtát is. A Hortobágyon viszont még a 20. században is szürke marhából álltak a debreceni gazdák gulyái.
Ló és rackajuh
A lótenyésztésben másként alakult a helyzet, Debrecen város közössége régtől tartott ménest a Hortobágyon. Legelső nyomaival a 17. század végén találkozunk. Az igazi fajtaváltás azonban csak 1885-ben következett be, amikor nóniusz vérrel frissítették fel a város törzsménesét. Ez a nóniusz vált a 20. század elején messze földön híressé.
Legrégebben tenyésztett juhfajtánk a fürtös, hosszú fedőszőrű racka. A Hortobágyon riskásnak nevezték. A rendkívül igénytelen, betegségre sem hajlamos racka a hortobágyi tartási körülményeket jól elviselte, olykor fedél nélkül még a telet is a pusztán töltötte.
A legelő állatokat összefoglalóan nyájnak mondták a régi magyar szóhasználatban – a Hortobágyon is – a lónyáj, nyájas ló a megnevezés, később azonban ez a juhokra korlátozódott.
Hortobágyi pásztorok
A hortobágyi pásztorok meghatározó részét képezik annak a hagyományőrző rétegnek, amelyet a néprajzi szakirodalomban pásztorrendnek neveznek. A pásztorok jellegzetes, a parasztokénál régiesebb rétegkultúra hordozói és éltetői voltak, a Hortobágy esetében egészen a 20. század közepéig.
A pásztorok társadalmában a tekintély, a rang szempontjából még az is számított, hogy melyik jószágfajtát őrizték. Legtöbbre az értékes nagyállatok (ló, szarvasmarha) őrzőit tartották. A csikós és a gulyás között alig van árnyalatnyi különbség. A csikóst kiemeli nyakassága, büszkesége, az, hogy a ló nagy értékű állat, mozgékony, de könnyen sérülhet, terelése kipróbált, ügyes embert kíván.
Ilyen adottságok birtokában a csikósnak nimbusza, presztízse volt a pusztában a régi időkben is. Ám a gulyás sem volt alábbvaló, hiszen ő is lovon járt, s a szarvasmarha is nagy értékű állat. A Hortobágyon a gulyás a legnagyobb múltú nagyállat-őrző pásztorunk.
Előfordult, hogy a gulyás a szarvasmarhával együtt lovakat is őrzött. Jókai a Sárga rózsa című regényében a hortobágyi gulyást erélyes, határozott, de nyugodt emberként mutatja be.
A juhász a pásztorok Háry Jánosa, vagyis nagy mesélő, gondoljunk csak Móricz novelláira. A juhok mellett jut ideje a művészkedésre is, így a pásztorművészetben különös kiválósággal jeleskednek. A kondást a télen-nyáron legelőn tartott sertés őrzése kemény próbára tette. Magányra ítélt pásztor volt, akinek sem a társalkodásra, sem a cifrálkodásra nem volt lehetősége.
Itatás és sózás
A legelő jószágot itatni kell. A vízre legkényesebb a ló, ezért kúton, régen folyóvizen, a Hortobágy folyón itatták, de még a Tiszára is lehajtották. A kutak nagyméretűek, kerületük akár a 4 métert is elérheti, hogy egyszerre több vödör is járhasson benne. A két-, három-, négygémű kútból a pásztorok itatáskor, a kút fölé helyezett pallón állva húzták a vizet. Egy nagyobb létszámú gulya itatásakor igencsak meg kellett dolgozni, hogy a jószág szomjas ne maradjon.
Élettani okokból volt szükség a legelőn járó jószág sószükségletének kielégítésére is, ami a pásztor dolga. A legelőn a kút mellett ágasfán vagy sózóvályúban helyezték el a kűsót, másként marhasót, hogy a jószág kedvére nyalogathassa. A 18. században a sót a marhapestis gyógyszerének is tartották. Ha az állat kérődzése elállt, langyos sós víz itatásával lehetett megindítani. A Hortobágyon szükség esetén a jószág a sziksót is nyalta.
Pásztorépítmények
A nomád életformát a juhász őrizte meg a legtovább, ő volt az, aki nyájával a végtelennek látszó pusztán ide-oda vándorolt. Mint gúnyás pásztornak, nem volt rendes hajléka sem, juhaival a szabad ég alatt tanyázott. Csupán öltözködésével védekezik az időjárás viszontagságai ellen.
A hortobágyi pásztor ritkán evett húst. Ha egy birka vagy borjú elpusztult, elfogyasztották, ha nem valamilyen nyavalyában, pestisben vagy lépfenében döglött meg. Legismertebb húsételük a gulyásos-hús volt, a hiedelemmel ellentétben nem a mai értelemben ismert gulyás. A gulyásos-hús főzését 1790-ben már Gvadányi megénekelte versében, de paprikásan csak azóta készítik, amióta a paprika felváltotta a jóféle borsot a 20. század derekán.
A hortobágyi pásztorok egyetlen főzőedénye a „vasfazik”volt, melynek egyik változata a bogrács. Ehhez tartozik a hosszúnyelű, kerek, debreceni vaskanál. Enélkül enni sem tudtak volna, mikor a vasfazikat körbe ülték, de a fővő ételt is csak ezzel tudták kavargatni.
A vasfazik alá árvaganéval tüzeltek, vagyis a szarvasmarha megszáradt trágyájával, ami az egyetlen tartós tüzelő volt a pusztán. Tréfás elnevezése bélfa vagy kunkoksz.
Csikósok
A csikósok hajdanán igen megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. Terelőeszközük a saját maguk által készített díszes karikás ostor, melyet az évek során fegyverként és játékaikban is szívesen használtak, valamint a ménest is terelték vele. Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyereg.
A csikósok legfontosabb társa a hátaslovuk, melyet sok mindenre megtanítottak régen is, ma pedig igazi látványosság és turistamágnessé vált az ősi hagyomány.
Ma a csikós bemutatók kedvelt ügyességi gyakorlatai közé tartozik a ló-fektetés, ló-ültetés és a kendőlopás.
Egy régi legenda szerint egyszer egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. A német úr azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik. Erre a csikós megmutatta neki a kételkedő ámulatára, hogy az ő lova is képes ugyanezekre a kunsztokra. Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált.
Sok vita tárgyát képezte, mióta hagyomány a puszta-ötös mutatványa a csikósok körében, mint kiderült, jóval régebbi a korábban hittnél. Régi metszetek között kutatva találtak néhány éve egy cirkuszi plakátra, mely 1845-ből származott, a képen pedig magyaros kantározású, összefogott lóegyüttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott.
Igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van ezekhez a bemutatókhoz szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott puszta-ötös valóban igazi lovas bravúr.
A pusztai élet hagyományait néhány pásztor még ma is őrzi, a csikós szakma is apáról fiúra öröklődik napjainkban is. Vannak még, akik nem feledték el a múlt örökségét, és szívesen bemutatják azokat az érdeklődőknek is.
Kiemelt kép: Fortepan
