Életmód

Bálint gazda szót fogad a családjának, önkéntes karanténban van

Önkéntes karanténba vonult családja kérésére a koronavírus miatt Bálint György, az ország kertésze, írja a Blikk.

Bálint gazda lemondta az összes előadását, de nehezen viseli, hogy legfeljebb csak a ház körül tevékenykedhet.

Olyan vagyok magam is, mint az öreg almafa, szükség van még az árnyékára, a termésére, ezért szeretnek és vigyáznak rám

– mondta a lapnak mosolyogva a 100 éves Bálint György.

Szobrot emeltek Bálint gazda tiszteletére Várdán
Szeretné úgy gondolni, hogy a természet szeretete és tisztelete állíttatta a szobrot.

Mint fogalmazott, a karantén nélkül is sokan mondták neki, hogy pihenjen többet, de nem tud. Már reggel a számítógépnél ül és válaszol a levelekre.

Ezt most is megtehetem mindennap, de az utcára nem engednek a szeretteim, az unokáimtól és a dédunokáimtól is el vagyok tiltva. Telefonon beszélünk csak, így adjuk le a bevásárlólistát is. A fiúk mindent beszereznek, ami kell, aztán csak a kerítésre akasztják a szatyrokat. Nehezen bírom a bezártságot, de azt hiszem, szükséges a korom miatt

– magyarázta.

Felelevenítette, sokszor meghalhatott volna már, de mázlistának tartja magát.

Túléltem a tífuszt is fiatalon, akkor sokkal többet kibír az ember. A koronavírust nem szeretném elkapni, így szót fogadok a családomnak, Antónia, a feleségem vigyáz rám, úgysem hagyná, hogy megszegjem a házi karantén szabályait

– zárta szavait.

Kézmosás: soha nem volt olyan fontos, mint a koronavírus járvány idején
A szakértő a szárítás fontosságára is felhívja a figyelmet.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Olvasói sztorik