Életmód

Betétdíjasok lehetnek a műanyag palackok és a sörösdobozok is

Szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszerről szóló előterjesztés.

Magyarország tartani fogja a hulladékgazdálkodásra vonatkozó európai uniós előírásokat, szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az italcsomagolások jelenlegi, önkéntességen alapuló visszaváltási rendszere nem hatékony, a tárca javaslatot tesz a visszaváltási rendszer kötelezővé tételére. Már tavaly év vége óta dolgoznak a hatékony visszaváltási rendszer kialakításán, ez a munka augusztusra a társadalmi és szakmai egyeztetések fázisába érkezett.

PET palackok felhasználásával készülhetnek a jövő útburkolatai
Az eljárás a környezet számára is jobb, mivel többszörösen újrahasznosítja az anyagokat.

Az ITM tervei szerint három ütemben tennék kötelezővé a visszaváltást annak érdekében, hogy az egyutas italcsomagolásokból képződő hulladékokat minél nagyobb arányban lehessen visszagyűjteni az újrafeldolgozáshoz. Az első ütemben a műanyag-, üvegpalackok és fémdobozok visszaváltását tennék kötelezővé. Ezt követné a társított, rétegzett italkartonok visszaváltásának kötelezővé tétele, majd legvégül a használt sütőolaj visszaváltását vezetnék be.

Az egyre szigorodó uniós előírások alapján 2025-re a forgalomba hozott műanyag italpalackok 77 százalékát, 2029-re a 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni. A kereskedelmi forgalomba kerülő PET italpalackoknak 2025-től 25 százalékban, 2030-tól 30 százalékban hulladékból előállított másodnyersanyagból kell készülnie.

Pókselyem és a cellulóz hibridje helyettesítheti a műanyagot
A pókháló jelentheti a megoldást a műanyagok elleni harcban?

Magyarországon 2021. júliusától egyébként betiltják az egyszer használatos műanyag termék, köztük például tányérok, poharak forgalomba hozatalát.

Szakmai szervezetek javaslatai a visszaváltáshoz

  • A szakmai szervezetek szeretnék, ha a visszagyűjtésbe bevont átvételi pontok biztosítanák a mennyiségi korlát nélküli átvételt a PET, alumínium, és az üveg italcsomagolásokra a vásárlás helyétől függetlenül.
  • A betétdíjas visszaváltási rendszert jó megoldásnak tartják, ami ösztönzőleg hathat a lakosság hozzáállására. Tapasztalatok szerint az eladott sörök 80 százaléka dobozos, az üvegesek forgalma 20 százalékra szorult vissza a kényelmi szempontok miatt, ezen csak komoly ösztönzőkkel lehet változtatni szerinte.
  • A visszaváltó automaták létesítése is javíthatna a helyzeten. Ezek üzemeltetésébe az érdekképviselet javaslata szerint a kereskedelmi egységek mellett be kell vonni önkormányzatokat, benzinkúthálózatokat, nyitott és zárt bevásárlóközpontokat üzemeltető vállalkozásokat is.
  • Javaslat, hogy időszakos jelleggel akár fesztiválokra, fürdőhelyekre is telepíthetnének visszaváltó automatákat. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay

Európában elsőként Belgiumban árusítanak ásványvizet 100 százalékban újrahasznosított palackokban
Valvert nevű ásványvizének csomagolásával a Nestlé újabb lépést tett a műanyagmentes világért.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik