11 felkiáltójeles gondolat Vekerdy Tamástól

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten Vekerdy Géza ügyvéd és Friedrich Anna gyermekeként. Apai nagyszülei Vekerdy József bankhivatalnok és Adler Jozefa. Anyai nagyszülei Friedrich Jakab kereskedő és Klein Ilona- olvasható a Wikipédián.

Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte  1954-1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte. 1958-tól 1960-ig házitanító, illetve a Nemzeti Színház statisztája. 1959-1969 között a Család és Iskola külső, majd belső munkatársa. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológiatanára. 1972–1983 között a IX és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa.

1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990-től tudományos tanácsadója, majd szeniora.  1992-1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docens. 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója. 1991-től a a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 2018-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja.

2019. október 9-én hunyt el.

A tehetségről

„A tehetségről ma sem tudjuk, hogy micsoda, de az biztos, hogy deviáns. Egy kiemelkedően tehetséges gyerek nem kitűnő, inkább egy-két tárgyból jó, ami érdekli, a többiből meg esetleg bukdácsol. A mai iskolarendszer ember- és tehetségellenes.”

Arról, hogy a gyerekek igenis átveszik a szüleik szorongásait

”Előfordul, hogy bár a gyerek látszólag kiegyensúlyozott és harmonikus körülmények között él, félelme, szorongása mégis már-már neurotikusnak hat. Ilyen esetekben a félelem okát inkább a család, a szülők életében, lelki alkatában, belső történéseiben kell keresni. Például az anya bizonyos tünetek alapján titokban súlyos betegségtől félti férjét, de erről senkivel sem beszél. Ez rendkívül nyomasztóan hathat a gyerekre, akiben rejtélyes módon megjelennek azok a képzetek és érzelmi tartalmak, amelyek a szülőben jelen vannak.

Nagyon érdekes, amikor például a gyerek a pszichológusnál lejátszik valamit, amiről senki sem tud, csak mondjuk, az anya. Az anyának mondta meg az orvos, hogy a férje súlyos beteg, és az anya állítja, hogy senkivel nem beszélt róla – a gyerekkel sem, természetesen. A gyerek mégis betegséget (netán halált) játszik a pszichológusnál, mert valamilyen értelemben átveszi az anya képzetáramlását, és az ő tagolt aggodalma tagolatlan félelemmé alakul benne. Szóval a gyerek reagál a család feszültségeire, szorongásaira, sőt titkaira, tabuira is.

A gyerek neurózisa tehát a család neurózisából, félelme a család szorongásos állapotaiból is adódhat.”

Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen

Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből.

Tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalót”

Arról, hogy mindenki legyen önmaga

“Legyél azzá, aki vagy! Ne azzá legyél, akivé én akarlak tenni.”

Az önazonosságról

„A legfontosabb lenne megtanulnunk, és megtanítani a gyereknek, hogy érezzük jól magunkat. Legyünk azok, akik vagyunk. Mindenkinek más az ujjlenyomata, más a DNS-e, a rendőrség legnagyobb örömére. Akkor miért nem nyilvánvaló, hogy belül, fejben is mindannyian mások vagyunk?”

A fejlesztésről

„A gyereket nem kell fejleszteni, ezt a legtöbb szülő tudja, csak hülyék vagyunk, és nem tudjuk megállni. Pedig éppen hogy abból lesz jó eséllyel topmenedzser, aki gyerekkorában szabadon játszhatott, akit dögönyöztek és csiklandoztak, és nem volt baj, ha kamaszkorában lerontotta a jegyeit.

A velünk született intelligenciáról

“Az intelligencia egy bizonyos kvantuma velünk születik. Hogy ezt ki tudjuk-e hozni magunkból, környezetünktől függ. Senkiből nem lehet többet kihozni, mint ami benne van. De sokszor fordul elő, hogy kevesebb bontakozik ki, mint amennyi lehetséges lenne.”

A meséről

“A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.”

A szabad játékról

“A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi 4-5 óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége, még akkor is, mikor iskolába kerül.

Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrófálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek palló, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik ki.

Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyerekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott.”

A szélsőségekről

„Nagy amerikai vizsgálat eredménye szerint a maximálisan beszabályozott családból ugyanannyi deviáns, antiszociális, neurotikus gyerek kerül ki, mint a teljesen szabadon hagyó családból! A többé-kevésbé egészségesek – mert hiszen mindnyájan egy kicsit neurotikusak is vagyunk – középről jönnek. Persze középen lenni nagyon fárasztó! Ugyanis középen mindig mindenről újra dönteni kell. Minden helyzetről. Mindig jelen kell lenni.

Egy kapcsolatot és egy családot illetően a döntő kérdés az, hogy jelen vagyok-e folyamatosan a társam és a gyerekeim életében, vagy rutinból pergetem a dolgot.”

Arról, hogy mi is az igazi siker…

“Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben.”

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd