Sir David Attenborough nevét aligha kell bárkinek bemutatni. A világhírű természettudós az elmúlt évtizedekben korszakalkotó dokumentumfilmekkel kápráztatta és gondolkodtatta el a világot, ezúttal viszont olyan ébresztőt fújt, mint korábban még soha.
A Netflixen október 4-től elérhető, Egy élet a bolygónkon (A Life on Our Planet) című szűk másfél órás film, mely Attenborough 94 évének tanúvallomása arról, honnan jutottunk el hová, hogyan romboltunk le a természetet körülöttünk, és milyen visszafordíthatatlan következményei lesznek, ha nem cselekszünk azonnal.
Az új dokumentumfilm minden korábbitól eltér abban az értelemben, hogy a természettudós ezúttal a saját életútjából meríti a példákat. Általában megszokott nyugodt hangneme szinte végig vészjósló, a narráció pedig bármilyen letargikus is helyenként, az első perctől az utolsóig leköti a nézők figyelmét.
Attenborough hosszasan sorolja azokat a hibákat, amiket az emberiség elkövetett, és amiken már nem lehet változtatni. Olyan összefüggéseket tár elénk, amikre a hétköznapokban egyáltalán nem gondolnánk, de a képsorokat látva mégis mindenkiben lelkiismeretfurdalás támad, mit veszünk el a következő generációtól.
Az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője csernobili hasonlattal él. Mint mondja, az ukrán atomkatasztrófa emberi mulasztások sokaságának tudható be, és ugyanez zajlik most a természetben, csak nagyobb volumenben. Ha nem vigyázunk, akkor bolygónk jelentős része ugyanúgy lakhatatlanná válik, mint Csernobil és környéke.
A film felépítése tőle megszokhatóan tényleg zseniális, mert egyre nagyobb szorongást, feszültséget kelt a nézőkben, majd mire ez kiteljesedik, előáll a megoldásokkal. Szerinte ha most cselekszünk és az általa felvázolt tervnek megfelelően járunk el, akkor gyermekeink és unokáink is úgy vehetik ki részüket a természet csodájából, mint ahogy azt ő is tette. Remény van, csak meg kell ragadni.
A dokumentumfilm költői kérdéssel zárul: kinek kell még ezt látnia? Ha ránk hallgatnak, mindenkinek.
