Életmód

David Attenborough szerint most kezdünk ráeszmélni arra, mit tettünk a Földdel

A természettudós újabb rangos elismerésben részesült.

A bolygónk most kezdi megérteni, hogy globális szinten milyen hatalmas problémát okoz a műanyagszennyezés.

De azt hiszem, mindannyian megváltoztathatjuk viselkedésünket!

– nyilatkozta Sir David Attenborough a BBC-nek, miután kedden átvehette a Chatham House-díjat, írta a portál.

A brit külügyi intézet a világhírű természettudóst és dokumentumfilmest a Kék bolygó II. televíziós sorozatért ismerte el.

A 16 éve bemutatott “A kék bolygó” című sorozat 2017-ben elkészített 7 részes folytatása azokat a károkat is feltárta, amelyeket a műanyagszennyezés a tengerek és óceánok élővilágának okoz. A természettudós azonnali lépéseket sürgetett, mondván az emberiség tartja a kezében a bolygó jövőjét.

Sir David Attenborough hétrészes sorozata többek között felhívta a figyelmet arra, hogy becslések szerint több mint 150 millió tonna műanyag sodródik a világ óceánjaiban, amely évente egymillió madár és 100 ezer tengeri emlős halálát okozzák. Bizonyítékokat mutatott be arról is, hogy a szárazföldön eldobott műanyag több ezer kilométert tesz meg az óceánokon, és hogy az albatrosz műanyaggal kénytelen etetni fiókáit.

Sir David Attenborough: Az Édenkert nincs többé!
A 92 éves természetfilmes éles hangú kritikát fogalmazott meg a davosi Világgazdasági Fórumon.

A londoni székhelyű Chatham House igazgatója szerint Sir David és a BBC fontos szerepet játszott abban, hogy a műanyagszennyezés problémája végre minél szélesebb körben napirendre kerüljön. A Kék bolygó II. hatása globális szinten is megkérdőjelezhetetlen, viselkedésbeli és politikai változásokat hozott.

Attenborough a BBC-nek elmondta, hogy biztatónak tartja azokat a technológiai megoldásokat, amelyek felszámolnák a nagy vizeinkben a műanyagszigeteket és a kezelhetetlen mennyiségben felhalmozódott műanyaghulladékot.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Neil Hall

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik