Életmód

Megvalósul Alex, a roma pék nagy álma

A tanpékséget leburkolták, minden eszköz megvan, már csak a villany és a víz bevezetésére gyűjt támogatókat a fiatalember.

Mintegy két és fél hónapja írtunk egy tehetséges és elhivatott pékről, aki saját kampányba kezdett, hogy a cigánysoron élő szegény roma gyerekeket tanítsa a szakma szeretetére és akár egy élethivatással is megajándékozza őket.

Galamb Alex nem kis fába vágta a fejszéjét, hiszen egy romos melléképületből tanpékséget kezdett építeni.

Jó hírekről számolhatunk be Galamb Alex épülő pékségének ügyében. Alex elmondta, hogy korábbi cikkünk nyomán ismét komoly médiaérdeklődés indult küldtetésével kapcsolatban és számos önkéntes felajánlás is érkezett.

Egy cég az elektromos hálózat bekötését vállalta és a víz bevezetéséhez, a vizesblokkok kiépítéséhez is érkezett önkéntes ajánlat.

Bátyám segítségével a helyiséget levakoltuk, az ajzatot is rendbehoztuk és a csempék is felkerülnek a falra, a korábbi adományokból minden eszközünk, gépünk megvan a sütéshez. Az áram és a víz kiépítése még a feladat, ehhez számításaink szerint közel 700 ezer forint kell még

– mondta el érdeklődésünkre a pék

Kapcsolódó
Kiutat mutat a szegénységből Alex, az ifjú roma pék
Galamb Alex igazi példakép. Egy roma származású ifjú, aki megmutatta környezetének, hogyan kell kitörni a szegénységből.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a koronavírus-járvány utáni nyitással a tanműhelyként is funkcionáló pékségét is ki tudja majd nyitni Alex.

Sajnos most nehezebb a dolgunk. Egyrészről a hideg miatt a gyerekeimmel csak korlátozott keretek között tudok foglalkozni. A kelt tésztákat a házunk kiskonyhájában sütjük ki, ide azonban nem fér be mind a 14 kölyök. Azokat a péksüteményeket, melyeket nem kell keleszteni, mint például a piskótákat az épülő pékségben készítjük el. Ott már teljes létszámba jöhetnek a srácok az utcából

– mesélte Alex, akitől azt is megtudtuk, hogy a járvány második hulláma miatt nem tudja a környező településeket sem látogatni és a pék szakmát oktatni.

Hetente kétszer sütünk a gyerekekkel idehaza és háromhavonta mennénk a volt szakiskolámba, a Debreczeni Márton Szakképző Iskolába is csoportos látogatásra. Reméljük a tavaszi túrát már meg lehet szervezni. Munkahelyemen, a Kisgergely Cukrászdában a cukrászat rejtelmeibe tekinthetnek be a gyerekek, ide szerencsére el tudunk jutni

– szögezte le Galamb Alex, kiemelve azt is, hogy ezek a szakmi kirándulások olyan plusz motivációt jelentenek a gyerekeknek, amely nagy lendületet ad nekik a pályáválasztáshoz és később a tisztességes hivatás megszerzéséhez.

A fiatal pék családját nagy öröm érte a közelmúltban: úton van a baba, így Alexnek a fogadott gyerekei mellett hamarosan egy saját csöppségről is gondoskodnia kell. Alex ráadásul a munka és a Sütni jó! kampány mellett már túl van egy cukrászvizsgán, a szakmai záróvizsgát júniusban teszi le, de előtte még májusban leérettségizik. Sok-sok erőt és egészséget kívánunk!

Aki szeretné Alexet támogatni, hogy befejezhesse a pékség utolsó munkálatait, az Galamb Alex névre, a 11773346-02406079 számlaszámra utalhat támogatást.

Miután Alexszel beszéltünk, a tőle megszokott szerénységgel egy kérdést fogalmazott meg felénk: megköszönheti-e a hasábjainkon néhány embernek azt a segítséget, amit adtak neki?

Mi sem természetesebb, kedves Alex, mi pedig köszönjük, hogy az élethivatásod egy küldetés is egyben.

Köszönet!

Köszönöm szépen Kisgergely Zsoltnak mint tulajdonosnak és Balga Tibornak ügyvezető-igazgatónak, hogy bizalmat szavaztak és köszönöm szépen Körmöci Attila ezüstkoszorús mestercukrásznak is; Mestellér Józsefnek cukrászmesternek és Szűcs Valériának aranykoszorús mestercukrásznak pedig azt, hogy segítettek a tanulásban és a gyakorlatban.

Kapcsolódó
Kiutat talált a mélyszegénységből Laci, a szatmárcsekei véleményvezér
2012-ben kezdett el uborkázni egy olyan ház melletti földterületen, amin épp, hogy volt ajtó-ablak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik