Libegő élmény a csillagok alatt

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Libegők Éjszakáját.
Kapcsolódó cikkek

Július 17-én, szombaton rendezik meg a Libegők Éjszakáját, idén immár negyedik alkalommal. Az ország több pontján, Eplényben, Mátraszentistvánon, Lillafüreden, Budapesten és Sástón lehet kipróbálni az esti libegőzés élményét, írja a Turista Magazin.

Az öt helyszínen színes, éjszakába nyúló programok várják az érdeklődőket.

Kapcsolódó
Felújítják a visegrádi várat
Új korszak nyílik a Dunakanyar egyik leglátogatottabb műemléke történetében.

A Kalandhegy Libegő Eplényben reggel 9 órától egészen éjfélig várja az érdeklődőket, és hosszabban tartanak nyitva a vendéglátó egységek. Lesz solymár és kovács bemutató, valamint nemezelési lehetőséggel is várják a látogatókat. Részletek ITT.

A mátraszentistváni Síparkban 11 és 20.30 között várja a látogatókat a panorámalift, amin kerékpárszállítási lehetőség is van. Ezen a napon a résztvevők vezetett túrán is részt vehetnek. Részletek ITT.

A Libegőpark pénztára Lillafüreden ezen a napon 10-től este 20 óráig lesz nyitva. Előzetes regisztrációhoz kötött Oxigén túra várja az érdeklődőket, s közben egy kis fejtörős játék a gyerekeket. További részletek ITT.

Intersport Síaréna Eplény/Facebook

Oxygen Adrenalin Parkban Sástón a szokásos nyitva tartás szerint, azaz 09:00 – 19:00-ig várják a látogatókat, a Mátra libegő pedig meghosszabbított nyitva tartással 09:00 – 24:00-ig üzemel, csakúgy, mint a büfé, ahol szendviccsel várják a vendégeket. Elővételes jegyvásárlás nincs, az aznap, nyitvatartási időben, a pénztárak bármelyikében megvásárolt jegyek (kőpengők) a nap folyamán bármikor felhasználhatóak. Részletek bővebben ITT.

A Zugligeti Libegőn Budapesten este 7 órától éjjel 1 óráig lehet Budapest éjszakai panorámájában gyönyörködni. Jegyek akár elővételben is vásárolhatók. A rendezvény napján már csak a helyszínen, a Zugligeti Libegőnél vásárolhatók jegyek délután öt órától. Este 7-től már csak ezzel a jeggyel lehet a libegőt használni, a jegy egy menettérti utazásra szól. A jegyek a Libegő szállítási kapacitásának a mértékéig, korlátozott számban állnak rendelkezésre. Tömeg várható, így arra kérnek mindenkit, hogy érkezzen időben a helyszínre. További részletek ITT.

Kapcsolódó
Veszprém megye 3 gyöngyszeme, amit mindenképpen látni kell
Tudtad, hogy Veszprém megyében van hazánk egyik legrégebbi temploma? És azt tudod-e, hol találsz a Bakonyban szélmalmot? Most mindet megmutatjuk.