Életmód

Nagy bajban a Velencei-tó, folyamatos a halpusztulás

Úgy tűnik, egyelőre nincs állami forrás a tó feltöltésére, a beruházás későbbre tolódhat.

Június derekán tömeges halpusztulás kezdődött a Velencei-tóban, ahonnan több tonna haltetemet szedtek ki.

Kapcsolódó
Oxigénhiány okozta a Velence-tavi halpusztulást
A tó becsült halállományának maximum 2 százaléka pusztult el.

Leginkább a tó keleti, velencei oldalán telt meg elpusztult halakkal a víz, a nyugati oldalon ez kevésbé volt tapasztalható. A becslések szerint 3 és 5 tonna között lehetett a kiszedett állatok mennyisége.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleménye szerint a tömeges halpusztulást oxigénhiány okozta, és meg is kezdődött a tó vizének soron kívüli vizsgálata.

Közben a Magyar Országos Horgász Szövetség azt közölte, hogy szélsőséges esetben teljesen kiszáradhat a Velencei-tó, a bajokat pedig csak tetézte, hogy a víz minősége miatt négy strand működését ideiglenesen felfüggesztették a tavon.

Mindezek érzékeltetik, hogy a helyzet nem rózsás, a halpusztulás tekintetében kiváltképp nem.

A Velencei-tó horgászai Facebook csoportban naponta jelennek meg fotós bejegyzések a tapasztalatokról, az elkeseredett horgászok már attól tartanak, ha ez így folytatódik, nem, vagy alig marad hal a tóban.

Alább néhány bejegyzés az elmúlt napokból

 

 

Hivatalosan annyit lehet tudni, hogy megszületett az az előterjesztés, amely a Velencei-tó problémájára próbál komplex megoldást találni. A témát augusztus 4-én tárgyalja a kormány.

Mindeközben 

Civilek palackokból öntöttek vizet a Velencei-tóba, hogy felhívják a figyelmet a vízpótlás szükségességére, nagyon súlyos ugyanis a helyzet, két év alatt eltűnt a tó vizének 44 százaléka.

A Népszava cikke szerint a Civilek a Velencei-tóért szimpatizánsai mintegy százan jelentek meg szombaton a LÉGYOTT fantázianevű megmozduláson, hogy vizes palackjaik tartalmát a tóba öntsék.

Vas Péter, a figyelemfelkeltő akció szervezője a lapnak elmondta: éppen egy évvel ezelőtt a Velencei-tó állapotának megőrzése érdekében egy 10 pontból álló petícióhoz mintegy ötezer aláírást gyűjtöttek. Az évfordulóhoz kapcsolódóan és a tó körül kialakult problémák miatt most újból megmozdulást szervezett a csoport.

Néhány hete a Válaszonline járta körbe nagyon alaposan a témát, a cikkből kiderül, hogy

két év alatt a víz 44 százaléka eltűnt a Velencei-tóból.

A cikk szerint a nyár eleji halpusztulás csak látványos tünete egy sokkal súlyosabb problémának. A felmelegedés tönkreteszi a tavat, amit hosszú idő óta példátlan vízhiány sújt, de a hiányzó csapadék pótlására nincs gyors és egyszerű megoldás.

A rendkívül alacsony vízszint miatt nagyon nagy szükség lenne a Velencei-tó vizének pótlására, de a pótlással kapcsolatos tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány

– erről beszélt Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fehérvár TV riportjában.

A víz pótlására készítettek egy előterjesztést a kormánynak, mindenki abban bízott, hogy ezt akár rövidesen elfogadhatják, és megindulhat a tó feltöltése. A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs támogatta is a javaslatot,  viszont

a szükséges pénzeszköz olyan nagymértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani.

A terv megvalósításához 40 milliárd forintra lenne szükség, a kormány azonban a forrásokat elsődlegesen a gazdaság újraindítására szeretné fordítani, ezért halasztják a beruházást, az előterjesztést ugyanakkor  augusztus 4-én tárgyalja a kormány.

Kapcsolódó
Halak ezrei pusztultak el a Garam folyóban
A tetemek között a világ egyik legveszélyeztetettebb lazacféléjét is lehetett látni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik