Életmód

Összefogással valósult meg két kislány boldog iskolakezdése

Takács Martin
Takács Martin
Segíteni sokféle módon lehet. Úgy is, ahogyan azt Raczkocki Gergely is tette.

Az iskolakezdés sok háztartásban okoz nehézséget a szülőknek, a romatelepeken élőknek különösen. Raczkocki Gergely ezen szeretett volna segíteni.  Bár ma már Budapesten él, de soha sem felejti, hogy anno az ő gyerekkorában is voltak olyan időszakok, amikor jól jött, ha volt kire támaszkodni.

Arra gondoltam, hogy ilyenkor minden apró segítség számít, miért ne tehetnék én is valamit?  A célom az volt, hogy támogassam egy-két rászoruló és jó tanuló borsodi gyermek beiskolázását.

Gergely édesanyja díszpárnákat varr, amiket a kertükben lévő levendulával tölt meg. Innen jött az ötlet, hogy ezeket szívesen odaajándékoznák azoknak, akik támogatják és segítik azon elképzelésüket, hogy 50-50 ezer forinttal támogathassák 2 gyermek méltó iskolakezdését.

Gergely ezután vette fel a kapcsolatot a budai, Náncsi Néni étteremmel, ahol kihelyezték a termékeket.  Bárki adakozhatott és annyit, amennyit gondol, cserébe elvihetett egy levendulás terméket emlékbe.

Nagy köszönet az étterem dolgozóinak, akik lelkesen segítettek abban, hogy két gyermek apró álma megvalósulhasson és nem utolsó sorban a jó lelkű budapesti adakozóknak.

Mindeközben a roma közösség egyik elismert tagjával és a sátoraljaújhelyi Jókai Mór Általános Iskola segítségével kiválasztották a szerencsés két kislányt, akiknek életük talán legszebb és legizgalmasabb napja volt az, amikor a befolyt összegből saját maguk választhatták ki és vásárolhatták meg az iskolakezdéshez szükséges kellékeket.

Szeretném, ha minden hátrányos helyzetben élő gyermek tudná és érezné, hogy igenis számít az, ha jól tanul, mert ez fogja meghatározni a jövőjét. A társadalom fontos és hasznos tagja lehet. Szeretném, ha megtanulnák ezek a gyerekek,  hogy nem az számít, hogy milyen mélyről  indul valaki, hanem az a fontos, hogy hova tart!

– foglalta össze a kezdeményezés legfontosabb gondolatát Raczkocki Gergely.

Kapcsolódó
Kiutat talált a mélyszegénységből Laci, a szatmárcsekei véleményvezér
2012-ben kezdett el uborkázni egy olyan ház melletti földterületen, amin épp, hogy volt ajtó-ablak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik