Életmód

Jelentősen csökkenhetne a magyar háztartások energiafogyasztása

Pixabay
Pixabay
Egy program keretében az elmúlt kilenc évben átlagosan 15-30 százalékkal csökkentették a versenyben résztvevő háztartások az energiafelhasználásukat.

Az igazán elkötelezettek 15-30 százalékot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest, mindezt a mindennapi tudatos energiahasználattal és nem beruházással érték el – közölte a versenyt szervező GreenDependent Intézet az MTI-vel.

A GreenDependent egy több mint 10 éve működő nonprofit közhasznú szervezet, amelynek fő küldetése a fenntartható életmód terjesztése, hogy segítsen az egyéneknek, háztartásoknak, közösségeknek minél zöldebben élni.

Vadovics Edina, az intézet szakmai vezetője kiemelte, hogy az EnergiaKözösségek program 2011-ben indult akkor még európai uniós projektként, 2013-óta azonban már az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó
Több zöldfelületre lenne szükség a városokban
A műholdas mérések nemcsak a problémás területekre világítanak rá, hanem arra is, hogy hol van szükség beavatkozásra.

A program célja, hogy a háztartások, a családok megértsék milyen hatással van az életükre a klímaváltozás és ők mit tehetnek ezeknek a hatásoknak a mérséklése érdekében. Fontos tudni, hogy az EnergiaKözösségek versenyében résztvevőktől nem beruházásokat (például szigetelés, nyílászárók cseréjét) várnak el, hanem életmódjuk, saját szokásaik megváltoztatását. Példaként említette, hogy a fűtést 23-24 fok helyett 20-21 fokra állítsák, vagy, hogy 60 fokról 40 fokra csökkentsék a mosásnál a víz hőmérsékletét.

Vadovics Edina elmondta, az EnergiaKözösségek versenyében önkéntes koordinátorok szervezik meg családjukból, barátaikból, kollégáikból azokat az 5-7 háztartásból álló közösségeket, akik a megmérettetés ideje alatt, december 1-től 2022 április végéig kreatív feladatok segítségével, tudatosággal, szokásaik megváltoztatásával energiafelhasználásuk csökkentésére törekszenek.

Kapcsolódó
Környezettudatosságban mindenkit lekörözött a zselici élménytanya
A pályázat a Zöldben utazunk címet viselte.

A verseny alatt minden hónap elején a résztvevőknek le kell olvasniuk – víz, gáz, villany – mérőóráikat, hogy mérni tudják energiafelhasználásuk csökkenését az előző év azonos időszakához képest. A mérések eredményei és a versenyben kapott feladatok, kihívások teljesítése alapján értékelik a résztvevők munkáját és hirdetnek eredményt a számukra.

Vadovics Edina megjegyezte, a koordinátorok az ország minden részéből, így például Budapestről és a környékéről, Nyíregyházáról, Győrből és Pécsről is érkeztek. Eddig 25-en jelentkeztek, akiknek ugyan a képzését a GreenDependent Intézet már elkezdte, de továbbra is várják az érdeklődők regisztrációját, a www.energiakozossegek.hu oldalon.

Az EnergiaKözösségek program az Európai Fenntartható Energia Díj (EUSEW Award) átadóján elnyerte a “Bevonás-Szerepvállalás” kategória díját, ebben a kategóriában azt a tevékenységet jutalmazták, amelyik a leghatékonyabban alakítja a fogyasztók energiahasználati szokásait.

Kapcsolódó
10 ezer háztartást lát el energiával az ország legnagyobb naperőműve
Körülbelül 30 ezer ember villamos­energia-igényét fedezi 25 éven keresztül.
Olvasói sztorik