Földi Tamás
Életmód

Így készül bontott ablakokból tökéletes melegház

Egy elhivatott hobbikertész télen sem pihen.

Igaz, hogy tél van, és a kertészkedésben ilyenkor a sebváltót sokan üresbe teszik, de érdemes néha kiállni a parkolóból, és már most elkezdeni a készülődést. Mi lenne például, ha az ültetési időt, a palántanevelést előrébb hoznánk?

Építsünk melegházat. Építsünk környezetbarát módon, bontott ablakokból, anyagokból.

Földi Tamás családjával műveli konyhakertjét, és egy igazán mutatós alkotást épített fel. A környezetmérnökként dolgozó szakember elmondta, hogy neki az egyik legjobb kikapcsolódás a családi házukban lévő kert és annak művelése.

A háromgyermekes család közösen gondozza a kertet, és amint megtudtuk, a növényeknek már korábban építettek bástyákat most pedig már egy igazi vár is felépült.

Az elmúlt években használt raklapmagasítókból 14 magaságyást készítettünk, amiket bontott téglákra raktunk, majd használt tetőcserepekkel szigeteltünk ki. Idén elkészült a kis fóliasátrunk és ekkor lett betervezve az üvegház is

– mesélte Földi Tamás kiemelve, hogy az üvegháznál szintén cél volt, hogy bontott anyagokból épüljön, mert ezzel tudnak új esélyt adni az anyagoknak, és így nem kerülnek hulladékként a szeméttelepekre.

Az üvegház keretét adó szigetelt ablakos nyílászárókat tavaly hoztam el egy bontásból, és így lettek összegyűjtve az alapanyagok is. EU raklapok lettek beburkolva vízállóan, két sorban öt-öt darabot raktam le egymáshoz, keretben rögzítve. Így az alap 160 centi széles és 600 centiméter hosszú lett. Erre lett használt,  kisméretű raklapokból felrakva a hátulja, majd déli oldalra a szigetelt nyílászárókat szereltem fel

– avatott be bennünket a készítés fortélyaiba Tamás.

Megtudtuk, hogy a tető és az oldalfal is bontott lemezből, faanyagból épült, és mivel kimaradt egy üvegelem, abból készült a tetőablak, hogy még több napfényt ejtsenek csapdába.  A melegház belmagassága 230-250 centiméter.

Idén csak a magaságyásokból kikerült paprikák és padlizsánok közül kerül be néhány, de jövőre itt lesz a palántázás, és a kisebb bokor paradicsomok közül 10-15 palántát nevelünk majd idebent termővé

– beszélt a tervekről is a kertészmérnök.

Kapcsolódó
Az ügyes kiskertész tudja, mire jó a mini melegház
Ha saját kertünkből szeretnénk a primőrt, akkor szükség lesz a melegházra. Még ha mini is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.