A szakma általában 8 ezerre teszi a balatoni hajók számát és nagyjából ugyanennyi kikötőhely van a tavon, lényegében ki lehet tenni a megtelt táblát a balatoni kikötőkre – írta meg a Likebalaton.
A közel kilencven balatoni kedvtelési célú kikötőből ötvenöt tud vitorlás hajót is fogadni. Egy új, zöldmezős beruházású marina létesítése ugyanakkor nem egyszerű folyamat. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után egy kézen megszámolható, hány ilyen, legalább kétszáz férőhelyes projekt került megvalósításra (a legnagyobbak Kenesén, és legújabban Balatonfenyvesen és Alsóörsön).
Ugyanakkor a Balaton, mint víz, sokkal több hajót is be tudna fogadni. A nagy alpesi tavakon (Bodeni-tó, Garda-tó) legalább kétszer ennyi kikötőhely található, de még a sekély Fertő-tavon is van vagy húszezer.
A portálon megjelent cikk szerint a „túlnépesedés” viszonylag újkeletű fogalom a Balatonon, tíz évvel ezelőtt a félig kihasznált kikötők még hálóval (és akciókkal) fogták a bérlőket. Ma már (ahogy Nyugat-Európa belvizein is) szinte kihalásos alapon, vagyis várólisták szerint lehet helyhez jutni. Ezeket is nehéz kezelni, így például Lellén csak olyanokat vesznek fel rá, akiknek valami kötődésük is van a helyhez, mondjuk egy parti ingatlan (így is ötvenkét főt tartalmaz a névsor).
Majdnem minden szakmai nyilatkozó egyetért abban, hogy a Balaton, mint vízterület, három-négyszer ennyi hajót is képes lenne befogadni, és simán meg lehetne egymás mellett a túrajolle és a negyvenkét lábas, háromkabinos, rövidkiel-es cruiser.
Az úgynevezett Balaton-törvény (2000. évi CXII. tv.) még nagyjából húsz helyen tenné lehetővé kikötők létesítését. Nem is ezzel van gond, hanem az engedélyezési procedúrával. Hiába van meg hozzá pénz, paripa, fegyver, ha a helyi együttműködés hiányozni fog.
A kulcs az önkormányzatok kezében van, amelyek a legnehezebben bevehető bástyák, a rengeteg helyi érdek (ingatlantulajdonosok, politikusok, civilszervezetek) béklyójában. Pedig nekik is érdekük lenne (ahol már megvalósult, élő példa) egy új attrakció, egy rendesen fizetőképes kereslet, egy nagyberuházó helyi adója.
A Likebalaton szerint a megoldás csak a helyi együttműködésben lehet, ez a régió, a parti és a vízi turisztika, és a minél hosszabb szezon érdeke.