Életmód

A kávézacc 10 év múlva már nem lesz hulladék

Kaffe Bueno/Facebook
Kaffe Bueno/Facebook
A kávézacc a jövőben több lehet, mint hulladék, számtalan lehetőség van a felhasználására.

Három kolumbiai kávészakértő alapította meg a Kaffe Bueno céget, mely célul tűzte ki az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók megsegítését, a kávé életciklusának meghosszabbítását és azt, hogy  hogy az elhasznált kávézaccot értékes erőforrásként hasznosítsa, és ne hulladékként, írta meg a comunicaffe.com.

A három kávészakértő szenvedélye a fenntarthatóság, az egészség és a technológia.

Kapcsolódó
Újra felfedezett kávéfaj lehet a jövő slágere
A kávétermesztést számos dolog veszélyezteti, például a növekvő hőmérséklet, a csökkenő csapadék és az új betegségek.

A cég 2016-ban indult Dániában. Az alapítók szerették volna megváltoztatni azt, ahogyan a világ látja a kávét; az ital helyett a növényre fókuszáltak. Meg akarták mutatni és ki akarták terjeszteni a kávéban rejlő egészségügyi potenciált. A kávézaccot például jelenleg molekulákra bontják, amit aztán különböző iparágakban, kozmetikumok gyártásánál és az élelmiszeriparban hasznosítanak.

A kávézaccot zöld technológiák és biotechnológia segítségével dolgozzuk fel, hogy a talajt alkotó molekulákra bontsuk. Ezután értéket adunk ezekhez a molekulákhoz, hogy alkalmassá tegyük őket a kozmetikumok és a funkcionális élelmiszerek összetevőinek többféle felhasználására. Ezeket az összetevőket késztermék-gyártóknak értékesítjük szerte a világon

– mesélt a technológiáról Alejandro Franco társalapító.

Kaffe Bueno/Facebook

Mi a Kaffe Bueno célja?

A cég elsődleges célja az, hogy megváltoztassák a világ látásmódját a kávéról. Hogy megértessék mindenkivel, a kávé nem ital, hanem kihasználatlan erőforrás, ami például az egészségügyben kezelésre és megelőzésre is használható.

A Kaffe Bueno elindításának másik oka az volt, hogy szerettük volna kiegyenlíteni a kávé értékláncában fennálló egyenlőtlenségeket. Hogyan lehet az, hogy egy londoni vagy koppenhágai kávézótulajdonos jövedelmező üzletet üzemeltethet, miközben az emberek, akiknek köszönhetjük a kávé létezését – a farmerek – alig tudják fedezni a költségeket? A kávé életciklusának meghosszabbításával és a benne rejlő lehetőségek teljes kiaknázásával segítjük a gazdálkodókat, hogy a jelenlegi 1% helyett a termés 100%-áért kapjanak fizetést

– mondta el Alejandro.

A három alapító reméli, hogy ha 10 év múlva valaki meghallja a „kávé” szót, az ital maga csak a töredéke lesz annak, ami az eszükbe jut, és addigra a kávézacc már nem hulladéknak fog számítani, hanem felhasznált alapanyagnak, amit kötelező lesz hasznosítani.

Kapcsolódó
Használt kávékapszulákat hasznosítanak minőségi zöldségekhez
A zacc komposztkeverékbe történő újrafelhasználására csökkenti a pazarlást és a szén-dioxid-kibocsátást, valamint rendkívül költséghatékony.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik