Wikimedia commons
Életmód

Három helyen nem javasolt a fürdőzés Baranyában

Hamarosan indul a szabadstrandok vizsgálata, a Baranya Megyei Kormányhivatal szakemberei többek közt azok vízminőséget ellenőrzik.

A megyei kormányhivatal arról tájékoztatta a Bamát, hogy Baranya megyében az elmúlt években az Orfűi Kistó Strandon, valamint a Pécsi-tó és az Abaligeti-tó szabadstrandján is biztonságos körülmények között lehetett fürdőzni.

Ezeknek a strandoknak a vízminőségét ezúttal is még a nyári szezon kezdete előtt – május végén – vizsgálja a kormányhivatal közegészségügyi hatósága.

Az ellenőrzés magában foglalja a víz laboratóriumi minőségi vizsgálatát, valamint a helyszíni szemlét, amelynek során a szakemberek meggyőződnek arról is, hogy van-e a strandon zuhanyozási lehetőség, megfelelő számú öltöző, elsősegélynyújtó felszerelés, biztosított-e az előírt úszómesteri felügyelet.

A fürdőzésre alkalmas természetes vizek minősítése megtekinthető a Nemzeti Nép­egészségügyi Központ honlapján közzétett országos fürdővízminőségi térképen is.

Eszerint az Orfűi Kistó és a Pécsi-tó kiváló, az abaligeti pedig tűrhető minősítést kapott az elmúlt négy fürdési idény összesített eredményei alapján.

A Baranya Megyei Kormányhivatal szakemberei felhívják a figyelmet arra is, hogy továbbra sem javasolt a megmártózás azokban a természetes vizekben, amelyeknek a vízminőségét rendszeresen nem ellenőrzik, ahogy a pécsváradi Dombay-tavat, a Duna mohácsi szakaszát, valamint a drávaszabolcsi kikötőt.

Helyettük válasszuk inkább az ellenőrzött tavakat vagy a vízi parkok, uszodák, strandok szintén rendszeresen vizsgált, biztonságos medencéit.

Kapcsolódó
Ma nyit a Duna egyik legszebb szabadstrandja
A belépés ingyenes, a szezon várhatóan szeptember 15-ig tart.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!