Nászút helyett átúszták a Balatont

Fogalmazhatunk úgy is, hogy a Balaton-átúszáson való részvétel volt a nászútjuk.
Kapcsolódó cikkek

A július 23-i Balaton-átúszás előtt éppen egy héttel kötött házasságot G. Szabolcs és M. Katalin Budapesten, hogy aztán különleges nászutat találjanak ki maguknak.

Kapcsolódó
Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken
Olykor háborgó óceánt, sziklás, fekete-homokos tengerpartot, hegyeket, erdőket és nyüzsgő tengerparti életet kínál Tenerife.

Az ifjú házasok rendhagyó módon úgy döntöttek, hogy a Lidl Balaton-átúszás 5200 méteres távja lesz a nászútjuk

– olvasható a Balaton-átúszás hivatalos Facebook-oldalán.

Szabolcs már a sokadik átúszását teljesítette, felesége az elsőt, így Szabolcs minden 500 méter után megvárta Katát, váltottak csókot, majd tovább úsztak.

3,5 kilométer után az “elsőbálozó” Kata holtponthoz érkezett az úszásban, így onnan férje támogatásával úszott, majd az első közös sikerükként együtt értek célba 2 óra 51 perc alatt.

Édes sztori. Szívből gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk

– fogalmaztak a posztban, a jókívánsághoz pedig szerkesztőségünk is csatlakozik.

Kapcsolódó
Soha nem úszták át ennyien a Balatont
Tizenkétezren neveztek az ország ikonikus nyíltvízi eseményére.