Életmód

Átadták a legújabb szakaszt: Budapesttől a Balaton-partig kerékpározhatunk

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
A magyarországi útszakasz, része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.

Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon – közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.

Kapcsolódó
Közel 50 kilométeres kerékpárút épül Bükkalján
A Miskolc és Eger között haladó 47,2 kilométer hosszú kerékpárút kivitelezésére megjelent már a közbeszerzési kiírás.

Révész Máriusz elmondta, hogy a legújabb, 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont.

Mint mondta, az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta már Etyekről egészen a Velencei-tóig, mostantól pedig Balatonakarattyáig is el lehet jutni a fővárosból kerékpárral.

Több mint 5 milliárd forintot fordítottak a Budapest-Balaton kerékpárútra, amelyen akár 2-3 nap alatt megközelíthető a magyar tenger

– mondta.

A magyarországi útszakasz, része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút-hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.

A tájékoztatón elhangzott, a magyar az Európai Unión belül a harmadik legtöbbet bicikliző nemzet.

Kapcsolódó
Új alkalmazás indult kerékpárosoknak
A Kerékpárosbarát minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik