Életmód

100 millió forintért árulnak egy spanyol falut

BALLES2601/WIKIMEDIA COMMONS
BALLES2601/WIKIMEDIA COMMONS

260 ezer euróért, átszámítva valamivel több mint 100 millió forintért árulnak egy falu Spanyolország észak-nyugati részén, számolt be róla a BBC.

A Madridtól háromórás autóútra, a portugál határ mellett található Salto de Castro településén összesen 44 lakás, egy hotel, egy iskola, egy uszoda és a polgárőrség által korábban használt laktanyák is értékesítésre kerül értékesítésre.

Amik viszont nincsenek a faluban, azok a lakók. Salto de Castro ugyanis három évtizede teljesen lakatlan.

A jelenlegi tulajdonos a 2000-es években vásárolta fel apránként az összes épületet annak reményében, hogy turisztikai látványosságot csinál belőle. Csakhogy az eurózóna krízise miatt elmaradt a település felvirágoztatása.

Az Idealista honlapján megjelent hirdetés szerint a 80-as éveiben járó jelenlegi tulaj azért adja el a falut teljes egészében, mert városlakó, és nincs ideje foglalkozni már a területtel.

Az érdeklődés már most elég jelentős, alig egy hét alatt több mint 50 ezren nézték meg a hirdetést a platformon. Közülük 300-an konkrétan is jelezték érdeklődésüket, voltak megkeresések Oroszországból, Franciaországból, Belgiumból és az Egyesült Királyságból. Egy potenciális vevő már előleget is letett.

Salto de Castro az 1950-es években épült, és főleg azok éltek itt, akik a közeli víztározót építették annak idején. Miután az kész lett, a legtöbben elköltöztek, az 1980-as évek végére pedig teljesen kiüresedett a falu.

A települést korábban is hirdették, akkor 6.5 millió euróért. Mivel ennyi pénzért nem találtak rá vevőt, inkább jelentősen csökkentették az árát.

A cikkben megjegyzik, a mostani 260 ezer eurós kikiáltási árból Madridban és Barcelonában egy egyszobás lakást lehet venni jelenleg.

Kapcsolódó
Újjáépítették a kipusztult falut, most nekik kell kifizetniük a lerombolását
A település szomorú rekordja: harmadszor rombolhatják le a történelem során.
Olvasói sztorik