Az északról érkezett téli madárvendégek, a fenyőrigók a hideg hónapokban járják az Őrségi Nemzeti Park gyepterületeit, ahol a szarvasmarhák, bölények és lovak nyomán sok trágya borítja a legelőket, benne az alatta megbújó rovarokkal, amelyek táplálékul szolgálnak a szürke fejű, gesztenyebarna hátú, pettyes mellű madaraknak.
Valamikor régen, ilyentájt láttak munkához az őrségi rigófogó emberek, a rigászok, akik furfangos módszert dolgoztak ki e rendkívüli óvatosságukról ismert madarak fogására. Őriszentpéter környékén nagyon elterjedt a rigászat, ami nem is mesterség volt, inkább szenvedély.
A rigászok az éj leple alatt keltek útra. A gyepek erdőktől távoli részén apró madárfogó kertecskét raktak össze a boróka és az erdeifenyő cserjeméretű példányaiból, közepére egy májusfához hasonlóan lecsupaszított, 5-6 méter hosszú fenyőt állítottak, melynek a tetején meghagyott ágcsonjaira fagyöngyből főzött léppel bekent vesszőket rögzítettek.
A fa tetejére preparált madarat, úgynevezett szárazrigut erősítettek, a bokrok közé pedig kis kalitkákban élő hívómadarakat helyeztek el. A szárazrigu látványa és a hívók hangjai leszállásra ösztönözték a madarakat, akik – mivel mindig a legmagasabb fára szállnak óvatosságból – beleragadtak a lépbe. Ekkor rejtekéből előbújt a madarász és ledöntötte a fát, leszedte a madarakat.
A Horthy kormány ideje alatt, amikor egy madár ára 40 fillér volt, el lehet képzelni, hányan akartak rigászni. Ha sikerült egy nap 100 madarat megfogni – ami nem volt lehetetlen, mert siker esetén több is összejött – megvolt a 40 pengő, egy szép öltöny ára pedig 18 pengő volt.
Az őriszentpéteri madarászok közül néhányan annyi pénzt szedtek össze egy-egy télen, hogy az egész család szépen felruházkodott.
A fenyőrigó ma már védett madár, egykori fogásának ősi módja az Őrségi Nemzeti Park és a kapcsolódó területek múltjának néprajzi-kultúrtörténeti érdekessége.
