Életmód

Hiúzokkal nézett farkasszemet az ifjú természetfotós

Gubody Ádám
Gubody Ádám
Lábatlanon él egy 15 éves ifjú, akit úgy elvarázsoltak a madarak, hogy fotózni kezdte őket. Ma már fotós leseket épít és nemrég hiúzokat is lencsevégre kapott egy bajor vadrezervátumban.

Gubody Ádámnak, a Tatai Református Gimnázium 10-dikes diákjának a természetismeret, a biológia a kedvenc tantárgyai, különösen szereti az állatvilágot, de mindezt az érdeklődést komolyan megalapozta a sok kirándulás a Gerecsébe a szüleivel. Így talán nem meglepő, hogy az első fotók is a zöld világban születtek.

Minden a madarakkal kezdődött még 2018 telén a kertünkben, ahol már évek óta etetjük a kis szárnyasokat. Egy hideg éjszaka után hirtelen annyi madár jelent meg a madáretetőnél, hogy gondoltam, ezt mindenképp meg kellene örökíteni a családi fényképezőgéppel, mert ilyen biztosan nem lesz többször. Szerencsére nem lett igazam, ugyanis ez a sok madár a következő napokban ugyan így megjelent

– mesélt a kezdetekről Ádám, akinek szenvedélye lett a kerti madárélet fotózása. Gyakran 150-200 madár is sürgölődött az etető körül, összesen 26 fajt számolt össze, és a következő lépésként elhatározta, hogy ezeket megpróbálja egyesével is lefotózni.

Innentől kezdve már vitt a lendület. A tél, így a madáretetés elmúlása után is folytattam a madarak keresését, fotózását. Egy ilyen alkalommal bukkantam rá egy gyurgyalag fészkelőhelyre is, pár száz méterre az otthonunktól. Mivel azelőtt nem igazán hallottam erről a madárról, ezért nagyon sokat olvastam róla, és hogy miként lehetne lefotózni. Májusban fel is állítottam egy leshálóból készült kis lest, és onnan vártam, hogy elém szálljanak a színes madarak

– emlékezett vissza az első fotósles készítésére.

Gubody Ádám

Nagyon kezdő felszerelés volt nálam, és fogalmam sem volt, hogy egyes beállítások mire valók. Ennek ellenére sikerült pár olyan fotót készítenem a gyurgyalagpárról, amiket még ma is nagyon szeretek nézegetni, attól függetlenül, hogy fogalmam sincs, hogy az akkori tudásommal hogyan tudtam olyan képet csinálni. Ezután aztán nem volt megállás, kerestem az újabb és újabb fotótémákat

– mondta Ádám, akinek már több mint négy éve komoly hobbija a természetfotózás és az utóbbi másfél évben kezdett megismerkedni a madarak mellett a vadfotózással és egyre tudatosabban használja a gépét is.

Nyáron a vadfotózásba öltem bele a legtöbb szabadidőmet. Mivel a környékünkön az állatok főként a korai, reggeli órákban aktívak, ezért hetente háromszor, négyszer kimentem hajnalban a közeli mezőkre, erdőbe. Ez sokszor elég korai, 4 órási keléseket jelentett, de mindig volt valami meglepetés, amivel kárpótolt a természet, sosem tértem haza képek nélkül. Esténként pedig a vadászlesre ültem ki és vártam a témát

– jegyezte meg Ádám, aki elkezdett a makro témákkal is foglalkozni, egyelőre a lepkék és a virágok fogták meg leginkább az ifjú fotóst, aki már több díjat is bezsebelt és kiállítása is volt már.

Gubody Ádám

Tavaly a „Komárom-Esztergom megye gyöngyszemei” című pályázaton kapott különdíjat az egyik gyurgyalagos fotóra. 2021-ben egy helyi, diákoknak szervezett fotópályázaton ért el első helyezést, szintén egy gyurgyalagos képpel. Tavaly ősszel Pataky Leventével csinálhattak egy kiállítást természetfotóikból Esztergomban, a Becket Szent Tamás kápolnában, a Szent Tamás Napok keretében. Ezen kívül két éve szeptemberben, a lábatlani városi napokon belül szervezett fotókiállításon szerepelt pár képe a katolikus templomban.

Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc képe, Ádám úgy válaszolt, hogy nem tud választani, inkább kedvenc témája van. A gyurgyalagok Afrikából való visszaérkezését várja a legjobban.

Már megfigyeltem, hogy az utcánk végében fészkelő madarak mindig április 25-e körül szoktak megérkezni téli szálláshelyükről, és ettől még egyik évben sem tértek el. Addigra előkészítem a fotós terepet a partfalnál, hogy a költési időszakban ezzel már ne zavarjam őket. Legkésőbb április elején leásom a beszállóágakat, és megkeresem a lehető legtökéletesebb helyet a fotózáshoz, figyelembe véve a fényeket, a hátteret, és a madarak jellemző mozgását, amit már megtapasztaltam az elmúlt években

– mutatta be az előkészületeket a fiatal fotós.

Gubody Ádám

Ádám az alapokat magától tanulta meg sok gyakorlással, de a továbblépés miatt tavaly februárban szülei segítségével beiratkozott a Fotó Oktatás fotóiskolába.

Rövid idő alatt rengeteget tanultam a gépkezelésről, és szerintem nagyon sokat tudtam fejlődni az egyes fotózási technikákban. Azóta több olyan képet is sikerült csinálnom, amikről azelőtt fogalmam sem volt, hogy miként lehet ilyet kihozni egy fényképezőgépből. A fotósulis gyakorlatok alkalmával nyertem betekintést többek között a makrofotózás világába.

Ádám a fotózással kapcsolatban elmondta, hogy az egyik legnehezebb ebben a hobbiban, hogy hatékonyan össze tudja egyeztetni a tanulással és sikerüljön összegyűjteni a pénzt a felszerelésre. Az előbbi akadályt saját maga tudja megugrani, hiszen elmondása szerint a tanulásban is maximalista, így ha készülni kell órára vagy dolgozatra, akkor az az első. A felszerelésre meg maga is gyűjti a pénzt és a szülei is sokat segítenek neki.

Gubody Ádám

Ádám nemrég egy német vadrezervátumban járt, ahol sikerült vadon élő hiúzokat is lencsevégre kapnia.

Ezt a január végi utat szüleimtől kaptam karácsonyi ajándékként. A Bajor-erdő Nemzeti Parkba látogattunk el, amit a már említett fotósuli szervezett. A csoporttal Budaörsről indultunk útnak, 6 óra kocsikázás után délben el is foglaltuk a szállást, majd kimentünk a nemzeti park egy olyan területére, ahol hiúzok élnek. A társaság kisebb csapatokra oszlott és így foglaltunk helyet a lesekben, ahol a fagyos időben órákon át vártunk az állatokra

– mesélte Ádám, aki az első napon nem tudta lefotóznia az állatokat, sokáig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem jár sikerrel, de az utolsó napon végül megmutatta magát két példány.

Ádámot a terveiről is faggattuk fókuszban természetesen a természetfotózással.

Ami a közeljövőt illet az egyik legnagyobb célom a búbosbankák megörökítése. 3 éve helyezek ki nekik odúkat a közeli mezőkre, legelőkre, de eddig sajnos nem volt szerencsém velük. Idén egy új helyre is kitettem 3 db D típusú odút, így már több, mint 10 odú van kint nekik, amikből választhatnak. Nagyon remélem, hogy az idei évben végre meg fog törni a jég, és legalább az egyiket el fogják foglalni a bankák. Emellett sok új ötlet van a fejemben makro-, vad-, és madárfotózás terén is, ezekből szeretnék minél többet megvalósítani a közeljövőben

– mesélte Ádám, aki a távolabbi jövővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a fotózást egyelőre hobbiként képzeli el, de most úgy látja, hogy biológiával szeretne foglalkozni a későbbiekben is.

Fakultációnak a biológia mellé matematikát szeretnék választani, ami azt jelenti, hogy ezt a két tantárgyat 11. évfolyamtól emelt óraszámban fogom tanulni. Tehát ha így folytatódnak a dolgok, akkor olyan munkát szeretnék találni magamnak felnőttként, ahol ezt a két tudományt ötvözve tudnám alkalmazni

– zárta gondolatait Ádám, akiben egy céltudatos tehetséget ismerhettünk meg.

Galéria

És, hogy mi lehetne ez az ötvözet? Létezik a matematikai biológia, ahol az élőlények és a környezetük kölcsönhatásait vizsgálják a matematika eszközeinek segítségével – izgalmasan hangzik.

Kapcsolódó
Nem lehet betelni 2022 legszebb fotósorozataival
Egy helyen a természet, az évszakok, a gyönyörű táj és a fotósok „bravúrjai”.
Olvasói sztorik