Életmód

Másfél nap alatt körbefutotta a Tátrát az ultramaratonista

Facebook / Roman Ficek Hoka Poland Team
Facebook / Roman Ficek Hoka Poland Team
Az útvonal legmagasabb része 2341 méteres tengerszint feletti magasságban a Vörös-torony-hágó volt.

Egy lengyel sportember 35 óra és 8 perc alatt végzett a havas Tátrával – írta a Magas-Tátra Info.

Roman Ficek – akit a közösségi médiában a „Babia Góra ultrája” néven ismernek – ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott.

Még március 7-én jelentette be a közösségi oldalon legújabb projektjét, amelynek a “Futva a Tátra körül” nevet adta. Elképzelése az volt, hogy a Tátra szlovákiai és lengyelországi teljes szakaszát 30 óra alatt körbefutja.

Igaz, hogy Ficek körbefutotta a Tátrát, ám csak részben szerepelt sikerrel, a 188 kilométer megtételéhez végül 35 órára és 8 percre volt szüksége. 

Útközben számos menedékházat érintett, csak a Hunfalvy-völgyi objektumot (Chata pod Rysmi) hagyta ki, mivel az zárva volt.

Ficek március 19-én, vasárnap reggel 8.30-kor indult, és zömében a Tátra alsó részein futott. A Zawrat-hágó (Zawrat), a Miedziane-hágó (Szpiglasowa Przełęcz) és a Rákony (Rakoń) leküzdéséhez számos szakaszon másznia is kellett.

Kapcsolódó
16 ezernél többen futják körbe a Balatont, a táv 216 kilométer
Az NN Ultrabalaton mára fogalommá vált. Megterhelő kihívás, amely egyben hatalmas közösségi élmény.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik