Életmód

Szeméttengertől szabadították meg a váci Kálváriát az önkéntesek

Facebook / Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület
Facebook / Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület
Minden tavasszal legalább 20-30 ember csatlakozik a közösségi szemétgyűjtési akcióhoz.

A váci Kálvária-dombról és környékéről önkéntesek szedték a szemetet – erről tudósított a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület.

A környéken pihenők és kutyasétáltatók rendszeresen szedik a szemetet, amit Vác önkormányzata által kihelyezett szemeteszsákokba és kutyaürülék-gyűjtőbe dobnak. A Bagolybükk Egyesület szervezésében immár harmadik éve szedik a hulladékot, idén is elszomorító látvány fogadta az önkénteseket.

Kábelhéjakat, hűtővázakat, a váci kötöttárugyár hulladékát, maszkokat, röviditalos üvegeket, sörösdobozt, pillepalackot, egyéb üvegeket, műanyag zacskókat, wc-ülőkét, rollert is találtak.

Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület

Sikeres volt az idei “szemétszüret”, nagyjából 15-20 köbméter szemetet sikerült gyűjteni közel 30 lelkes váci lakónak. 

Az önkéntesek azt tapasztalták, hogy sajnos sokan wc-nek használják a helyi védettségű területet. A szemétszedés közben azért akadt kellemesebb látvány is, hiszen jelenleg csodálatos virágszőnyeg takarja a Kálvária-dombot.

Facebook / Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület

A fürtös gyöngyike és a piros árvacsalán virágai felett számos beporzó döngicsél, méhek, zengőlegyek, lepkék. A természetvédők álma, hogy a löszfalba visszatérhetnek a gyurgyalagok, bár ennek az ember közelsége miatt elég kicsi a valószínűsége.

Az egyesület tagjai április 29-én délután 3 órakor piknikre invitálnak mindenkit a váci Kálvária-dombra.

Kapcsolódó
Önkéntesekkel tisztul meg a szeméttől az ország
Újra Teszedd országos szemétszedés - rövid jelentkezési határidővel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik