Életmód

40 féle füge terem a teveli gyümölcstermesztő mediterrán birtokán

Jáhn Bálint turisztikai szakemberként dolgozott, mikor szerelmese lett az egzotikus növényeknek. 5 éve ültette el az első 70 fügefát.

A közönséges füge (Ficus carica) az egyik legrégebben termesztett növény és nemzetségének több mint 1400 fajtája van. Miután szubtrópusi cserje még néhány évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy hazánkban sem lehetetlen a termesztése.

Tevelen viszont gondolt egy nagyot Jáhn Bálint, és miután mindig is szerette az egzotikus, különleges növényeket, így  2018 márciusában elültette az első 70 darab fügefát a kertjében.

Egy mezőgazdasági technikusból, gyümölcstermesztő, turisztikai értékesítőből hogyan lesz fügetermesztő?

Kiskorom óta érdekel a természet, a gyümölcsök, hiszen mezőgazdasággal foglalkozó családban születtem. A szüleim szőlővel, szántóföldekkel kezdtek el foglalkozni, én a gimnáziumot befejezve nem éreztem egyáltalán magaménak a mezőgazdaságot, sokkal inkább érdekeltek az idegen nyelvek, a földrajz, a meteorológia, az utazás, eleinte meteorológusnak, majd földrajz-angol szakos tanárnak szerettem volna menni, de erről lebeszéltek, így a turizmust választottam.

Ez is egy sokoldalú, izgalmas szakma, de még mindig kicsit távol áll a fügetermesztéstől.

Igen, de miután turisztikai értékesítő, referens szakmát szereztem, többször megfordultam Olaszországban, valamint Dél-Európa több országát is bejártam, megfogott a mediterrán életérzés, a sok finom, különleges gyümölcs. Közben angol és német középfokú nyelvvizsga után, letettem olasz és francia nyelvből is a középfokú nyelvvizsgát, ezeket a nyelveket sokat használom a mindennapokban. Az olasz és francia nyelven keresztül az ember beszippant egy más életérzést, felfogást, ami rengeteget segít, hisz mindkét nyelv gyönyörű, valamint a mezőgazdaságban is jól jönnek, nagyon sok hasznos tanácsot lehet tanulni tőlük.

Ha jól tudom, az egyik olasz út után kezdtél kutakodni az interneten, hogy nálunk vajon beérik-e a füge.

Így történt, és nagy meglepetésemre a válasz igen volt, sok helyen láttam már hazai kertekben is. Elkezdtem utánajárni, hogy mik az igényei, nekünk közben a teveli szőlőhegyen, vagy ahogy mi hívjuk, a teveli tanyasoron már volt egy jó fekvésű présház, ami a fügének, illetve a délszaki gyümölcsöknek kedvező helyet jelent, mivel a hideg levegő is úgy viselkedik, mint a víz, mindig az alacsonyabb területeket folyik le.

Ez a dombtető különleges mikroklímával rendelkezik. Mi ennek a jelentősége?

2010 óta figyelem és mérem a hőmérsékletet, a dombtetőn -15 fok alá nem csökkent még a hőmérséklet télen, innen a fagyos levegő lefolyik a völgybe, így a füge nem fagy el. Ezen megfigyelések valamint a mediterrán, délszaki,különlegesebb gyümölcsök iránti érdeklődésem segített a döntésben, és így lettek az első ültetvényeim 2018-ban.

2019-ben további 40 darab fügével gyarapítottam a létszámot, majd 2020 tavaszán további 300 darab füge került elültetésre a tolna megyei Tevel szőlőhegyén található jó mikroklímával, fekvéssel és fagylefolyással rendelkező területre. A 1,5 hektáras fügeültetvényben több,mint 40 különböző fajta füge található, nagyrészt különleges, nemes fügék, francia, olasz, bolgár és zalai fajtákkal.

Adott tehát egy jól termő fügeültetvény, de ahogyan látom, más ötletek és célok is dúsítják a birtok jövőjét.

Célom, hogy minél több emberrel megszerettessem a fügét,valamint megmutatni,hogy nálunk is termeszthető ez a finom,vitamindús, mediterrán gyümölcs. A füge mellett 2018-tól kákiszilva, vagy másnéven datolyaszilva termesztéssel is foglalkozom, ez a gyümölcs is rendkívül finom és nem utolsó sorban maga a fa látványa is igazi mediterrán hangulatot kelt. A délszaki gyümölcs termesztés mellett hobbi szinten foglalkozom még különböző mediterrán növények szaporításával, mint például a leander, agávé, yucca pálma.

Mediterrán gyümölcsök mellett foglalkozom kajszibarack és borszőlő termesztéssel is. 2017-ben bővítettük a meglévő Jáhn pincénket, azóta a pince is egyre népszerűbb célpont, színes programok, rendezvényeknek szolgál helyszínéül a kialakított mediterránkertünk, megannyi egzotikus dísznövénnyel. Szezonális programjaink közé tartozik a Levendula-nap, Mediterrán piknik, Tök-nap, Halloween, valamint a karácsonyi rendezvények.

Galéria a Tök-napról

Galéria

Egyre többen keresnek fel az ország minden pontjáról, nem csak a rendezvények miatt, hanem akár fügét vagy éppen kákiszilvát szedni, vagy éppen bort kóstolni.

Ez a hosszútávú célom is. Egyfajta agroturizmust szeretnék kialakítani, a gyümölcsök, a mediterrán kert, a pince, a bor és a sok látnivaló a környéken. A mai napig sokan furán néznek rám, hogy miért pont ezeket a gyümölcsöket ültetettem, hisz nálunk ezek nem maradnak meg, de próbálok ezzel nem foglalkozni, és azt csinálni, amit szeretek. Egy igazi kikapcsolódás a fügét szüretelni órákon át, utána látni az elégedett arcokat és kapni a visszajelzéseket, hogy finom a gyümölcs amit megtermelek. A jövőben szeretném korszerűsíteni, tovább fejleszteni a meglévő ültetvényeket és a gyümölcs mellett termékeket is előállítani, vendégekkel foglalkozni, fejleszteni az agroturizmust, szálláshelyet kialakítani, hogy az ide érkező vendégek komplex programokat, szolgáltatásokat tudjanak igénybe venni.  Úgy gondolom a turisztikai erőfeszítéseimből a falunk, Tevel és környéke is sokat profitálhat majd.

Kapcsolódó
Mi a teendő, ha kertünkben zöld marad a füge?
Több módszert is kipróbálhatunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik