Életmód

Külföldre költöznének inkább a munkakeresők más belföldi régió helyett

Pexels
Pexels
A jobb megélhetés, stabilabb jövő és több munkalehetőség miatt hagynák el az emberek a lakóhelyüket.

Kissé csökkent a munkavállalók mobilitása, idén 47 százalékuk költözne el lakóhelyéről egy állásajánlat miatt. Tavaly 53 százalékuk lett volna hajlandó költözni, ám két éve csak 44 százalékuk – derült ki a Trenkwalker felméréséből.

A legtöbben a dél-nyugati vármegyékből költöznének, a mobilitási index Baranyában 61 százalék, míg Somogyban 60 százalék. Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyében egyaránt 55 százalék a mutató.

A költözés indokaként a válaszadók 89 százaléka a jobb megélhetést jelölte meg, 53 százalékban a stabilabb jövő, 43 százalékban a több munkalehetőséget miatt döntenének így.

Komoly változás, hogy megnőtt a külföldre távozni készülők aránya: míg tavaly a munkával kapcsolatos költözést tervezők 66 százaléka még az országhatárokon belüli célpontot jelölt meg, idén ez az arány 52 százalékra csökkent, ez az összes megkérdezett 24 százalékát teszi ki.

Tavalyhoz hasonlóan, az országon belül költözők legmagasabb arányban Pest megyét, Budapestet, illetve Győr-Moson-Sopron megyét jelölték meg kívánt célként.

A munkavállalók többsége úgy ítélte meg idén, hogy nehezebbé vált az elhelyezkedés, az ezzel kapcsolatos értékelésük 6,0-ról 4,9 pontra esett vissza egy év alatt. A megkérdezettek 51 százaléka szerint nincs elegendő betölthető munkahely a környezetükben, ez az érték 17 százalékponttal magasabb a tavalyinál.

Kapcsolódó
Országok, ahol pénzt adnak a vidékre költözésért
A legtöbb helyen problémát jelent a falvak elnéptelenedése.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik