Életmód

Önkéntesek szorgoskodtak a Peszéri-erdőben

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
A fogvacogtató hideg ellenére 64 darab takaros madárodúval gazdagodott a nemzeti park.

Madárodúkat készítettek az önkéntesek a Peszéri-erdőben – írta a Kiskunsági Nemzeti Park.

A tavalyi önkéntes tevékenységekben gazdag esztendőt követően évadnyitó programmal várták a résztvevőket január 13-án a Peszéri-erdőben.

Ezúttal a jelenlévők „A”-típusú madárodúkat készítettek gyalult deszkákból, és rövid előadást hallgattak az erdőkben kihelyezett mesterséges odúk fontosságáról.

Mivel a költésre alkalmas öreg fák és természetes költőüregek száma meglehetősen kevés, ezért az erdei élőhelyeken is így segíthetjük a madarak (például kék cinege, örvös légykapó) sikeres költését.

Az örvös légykapó a Duna-Tisza közén a nagyobb kiterjedésű tölgyesekben, illetve ártéri erdőkben van jelen költő fajként. A Peszéri-erdő stabil örvös légykapó populációnak ad otthont, de költésre alkalmas odvak száma e faj számára is limitált.

Ezen madaraknak a védelme néha apróságnak tűnő dolgokon múlik: ami az önkénteseknek egy nap munkájába került, az a kékcinke költőállománynak az állománynövekedést, az örvös légykapó költőállománynak a biztos fennmaradást teheti lehetővé.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

A hideg időjárás ellenére a jó hangulatú esemény eredményeképpen 64 darab „A”-típusú madárodút barkácsoltak a lelkes résztvevők.

A nyers fából készült odúkat a megfelelő kezelés után a kora tavaszi időszakban önkéntesek segítségével kihelyezik majd a Peszéri-erdőben. A költési időszakban a természetvédők jelölőgyűrűkkel látják el az ott költő és nevelkedő egyedeket.

A nemzeti park munkatársai szívesen fogadnak további önkénteseket, akik munkájukkal hozzájárulhatnak a Peszéri-erdő természeti értékeinek megőrzéséhez.

A jelentkezőket a következő önkéntes napon – 2024. február 11-én – várják a helyszínen.

Kapcsolódó
Több mint százezer békának segítettek a tatai természetvédők
A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület tagjai évtizedek óta mentik a fokozttan védett kétéltűeket.
Olvasói sztorik