Életmód

400 kilométeres kaland: új kerékpáros útvonalon kerülhetjük meg a Balatont

BudapestBike365
BudapestBike365
A nyomvonal igazi gravel paradicsomnak számít.

A BalatonBike365 projekt keretein belül már korábban kijelölt 1000 km összefüggő kerékpáros útvonalhálózat után, most egy 400 km-es KalandKörrel bővült a kínálat, mely teljes egészében megkerüli a Balatont.

A szervezet honlapján megjelent tájékoztatás szerint ezen, a 400 kilométer hosszúságú, mindkét irányból végig kitáblázott, de nem a hagyományos kerékpárúton vezető túraútvonalon a könnyebb és nehezebb terepszakaszok váltják egymást, melyek új kalandokat rejtegetnek a bringásoknak.

Az új nyomvonalon egységes jelrendszer vezeti végig a kerékpárosokat 263 irányjelző táblával. A BalatonBike365 hálózat segítségével bármelyik part menti településről is könnyen lehet csatlakozni a KalandKörre, a GPS alapú tájékozódást pedig az ingyenesen letölthető BB365 applikáció segíti.

BalatonBike365

Közölték: a KalandKör sok parttól távolabb lévő turisztikai attrakciót érint, de nem nélkülözi a Balaton közelségét sem, ugyanis időnként vissza-vissza tér a partra. A KK400 teljesítésének időbeli mérését 50 kihelyezett QR kód segíti, melyeket a telefonnal leolvasva akár másodperces pontossággal versenyezhetünk magunkkal, barátainkkal, sporttársainkkal.

A KalandKör megalkotásának gondolatát két dolog vezérelte. A legnépszerűbb kerékpárturisztikai termék hazánkban egyértelműen a Balaton kerülés, de ezt már nagyon sokan többször is teljesítették a tó körüli kerékpárúton és új kihívást és élményt keresnek a térségben. Elsősorban nekik kínál új alternatívát ez az új nyomvonal, mely tökéletes alapja lehet egy több napos, vagy több egynapos, de mindenképpen új formátumú tókerülésnek. A teljes táv szakaszokra bontásaval is a desztináció többszöri felkeresését kívánjuk ösztönözni. A szakaszokat úgy választottuk ki, hogy azok kihívást és kalandot jelentsenek mindenkinek, de ne legyenek túlzottan nehezek

– mondta Princzinger Péter a VisitBalaton Nkft. ügyvezetője a KalandKör útvonal átadása kapcsán.

Úgy folytatta, másodsorban, szerették volna megalkotni hazánk legnagyobb és összefüggő úgynevezett gravel útvonalhálózatát. Ez, az Amerikából indult kerékpározási forma a legnagyobb trendnek számít most világszinten a bringásoknál, már a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség is külön szakágként kezeli, melynek Világ és Európa-Bajnokságot is rendeznek és 2024-ban az Országos Bajnokság is debütál. A KalandKör nyomvonal a hazai és nemzetközi szakújságírók véleménye alapján is igazi gravel paradicsomnak számít.

Ami pedig a játékos versengés részét illeti: egy rövid regisztráció után és minden szakasz sikeres teljesítését követően letölthető, a közösségi médiában megosztható online oklevelet kapnak a bringások, valamint személyre szabottan gyűjthetik a teljesített szakaszokat, melynek időtartama egy online „eredménylistában” látszódik. Így folyamatosan látható, hogy ki melyik szakaszon mennyivel javította meg a korábbi idejét és azt is, hogy az abszolút időeredmények tekintetében hol áll. Amennyiben valaki mind a 12 részszakaszt teljesíti, emlékül egy BB365 ajándékkal lesz gazdagabb.

A változatos, gyönyörű tájak magukért beszélnek, hiszen a Balaton-felvidéki, a zalai vagy a somogyi utak különböző világokba vezetnek. Aki szereti várromokat, szívesen pihen meg csendes falvakban, esetleg finom borokat is kóstolna, egyikről sem kell lemondania, ha a KalandKör400-on indul el. Az új kerékpárturisztikai termék lehetőség ad olyan helyekkel bővíteni a kedvenc balatoni látnivalók listáját, ahova eddig a kerékpárosok csak nagyon nehezen juthattak el.

Kapcsolódó
Átadták a legújabb szakaszt: Budapesttől a Balaton-partig kerékpározhatunk
A magyarországi útszakasz, része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik