Életmód

Szentesről biciklizett el az olimpiára a 80 éves Laci bácsi

Facebook/Cseuz László
Facebook/Cseuz László
Több mint két hét alatt letekert 2000 kilométert Párizsig.

Cseuz László 80 és fél évesen eljutott a párizsi olimpiára. Csakhogy Laci bácsi nem vett repjegyet, vagy vonatjegyet Franciaországba, hanem felpattant a biciklijére, és több mint két hét alatt letekert 2000 kilométert Szentestől Párizsig, írta az RTL.

Jó érzés volt begördülni Párizsba, még el is sírtam magamat, mert megható volt, nagyon kemény volt, sokkal könnyebbre számítottam a korábbi olimpiai utak alapján

– mondta Cseuz László, Laci bácsi, aki a tervezett időben, múlt hét pénteken késő délután érkezett meg a párizsi Olimpiára.

Elmondása szerint rengetegszer eltévedt az úton, de az kárpótolta, hogy mikor a bronzérmes párbajtőröző, Muhari Eszter meglátta, oda akarta neki adni az érmét.

Az egykori testnevelőtanár Szentesről indult, 16 nap alatt ért a francia fővárosba, ahova nem repülővel, de még csak nem is autóval érkezett. Két keréken utazott, így csaknem 2000 kilométert tett meg.

Január elsejétől lett nagyon kemény felkészülés, azóta 9700 kilométert bicikliztem, 106-szor voltam uszodában

– részletezte a felkészülést Laci bácsi, akinek az idei volt a nyolcadik olimpiája, amit két keréken tett meg. Az első ötkarikás játéka az 1992-es barcelonai volt, oda az akkor 16 éves lányával kerekezett el.

Laci bácsit Pécelen és Szentesen is hősként tisztelik a helyiek.

Kapcsolódó
Így biciklizünk mi - 7+1 bringaetikett túrázáshoz
Nemcsak az autózásnak, hanem a biciklizésnek is vannak - írott és íratlan - szabályai. A bringaetikett kisokos legfontosabb tételeit gyűjtöttük össze, amelyek elengedhetetlenül fontosak a kerékpáros túrázáshoz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik