A világhírű pusztaszeri természetfotós, Máté Bence 2000-ben, 15 évesen elnyerte Az év természetfotósa versenyen Az év ifjú természetfotósa díjat, innen pedig már egyenes út vezetett a profi karrier és a világhír felé.
Máté Bence 1985. február 26-án született Szegeden.
Élete első két évét Mórágyon töltötte, majd 1987. július 26-án a család Pusztaszerre költözött, mert szülei itt kaptak állást, a pusztaszeri általános iskolában. 1993-ig szolgálati lakásokban laktak, közben a szülők házat építettek a falu szélén található vizes élőhely mellé. Bence ablaka a nádasra nézett, itt készítette első madárfotóit – írta róla a Wikipédia.
2010-ben Londonban, a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, „Az év természetfotósa 2010” (Wildlife Photographer of the Year) címet.
A BBC világverseny történetének legeredményesebb fotósa. Az egyetlen ember, akit az év ifjú természetfotósának és az év természetfotósának is megválasztottak a világon, illetve egy időben a verseny minden ranglistáját vezeti. A Spektrum csatornán sugárzott háromrészes sorozatból, „a láthatatlan madárfotós” néven ismeri a közönség. Számos eredménye mellett nemzetközi hírnevet a széles körben elterjedt különleges kivitelezésű detektívüveges lesek tervezésével szerzett magának.
Ilyen a jó természetfotó Máté Bence szerint, aki 2024-ben is lenyűgözte a nemzetközi zsűrit. Az iskolásoknak pedig felejthetetlen élményt kínálnak Máté Bence székelyföldi medvelesei.