Kertünk-Portánk

300 éves parasztházból valóságos ékszerdobozt varázsoltak

A ház minden szegletén látszódik, hogy gondosan és szeretettel varázsolták újjá.

Amikor háromszáz évvel ezelőtt felépítették ezt a parasztházat a spanyolországi Empordában, senki sem gondolta volna, hogy évszázadok múltával valóságos ékszerdoboz lesz.

Már a helyszín is magával ragadó, hiszen az olajfák és mediterrán fenyők  idilli hangulatot árasztanak. Talán a jelenlegi tulajdonos is ebbe szeretett bele, amikor a romos állapotban lévő házat megvásárolta. Repedezett falak és tetőszerkezet. Ez volt a kiindulópont, és mi sem bizonyítja jobban a nagy álmokat, mint az, hogy a rossz állapotban lévő épületet a vásárlás előtt már istállónak használták.
A csatornázási munkákat követően helyreállították a falakat, a mennyezetet, majd jött a homlokzat. Mindent aprólékosan és szakértelemmel végeztek. A felújításnál a legnagyobb figyelmet a terasz kapta, hiszen a mediterrán élet legfontosabb helyszíne a tornác. A legtöbb időt itt töltik, így fontos volt, hogy élvezhető legyen. Kényelem, csend és pazar kilátás jellemzi.

Napsütés és csupa romantika egy álomszép Provence-i otthonban
Napsütés, bor, szerelem, virágok, levendula..., igen, ez Provence.

A felújítás során a legnehezebb feladat az integrálás volt

Szerették volna megőrizni a régi ház stílusát, hangulatát, de mindezt ötvözve mai elemekkel, rusztikus darabokkal. Mindezt jól prezentálja a munkálatok során felhasznált csiszolatlan kő, a mészkő padló, a tufa, a fagerendák, az ajtók és ablakok. Az anyagok nagy részét bontott telepeken, aukciós házban, piacokon vásárolták, és a gondos válogatás eredményére méltán lehetnek büszkék.

Látványos konyhaablakok kerti panorámával
A konyhában is lehet szép az élet, nyissunk ablakot a kertünkre!

 

Ablakok. Miután a több, mint 300 évvel ezelőtt élő emberek életmódja és az építészeti megoldások  más feltételeket szabtak egy otthon építésénél, így az akkor még jól funkcionáló kis ablakokat nagyobbra cserélték, sőt,  továbbiakat is  beépítettek. Most csupa fényár az egész ház, és nagyszerű kilátás nyílik a kertre is. A megfelelő fényviszonyok érdekében nem csupán az ablakok méretére figyeltek hanem a helyiségek, kiváltképp a gyerekszoba falszínének, gerendáinak és a felhasznált szöveteinek a kiválasztásakor. Nagyon praktikus, átgondolt és tökéletes megoldás.

A verandán kovácsoltvas asztalok, párnákkal dekorált kényelmes kanapé, örökzöld növénnyel díszített terrakotta kaspó  a garancia a minőségi szabadidő eltöltésére.

Olajfák, rendezett bukszusok és a levendulaliget adja az ízig vérig mediterrán hangulatot.

Rusztikus varázslat fogadja a házba lépőket. A felújított eredeti ajtó, a helyreállított gerendák és az antik üzletekben vásárolt kiegészítők igazi műalkotássá varázsolják a teret.

A kandalló köré kialakított robusztus nappali a világos színű bútorokkal lágyítja a teret, ezáltal családias, otthonos légkört teremt.

A fekvő beépített ablakkal biztosították, hogy fényesebb barátságosabb legyen a tér.

Az étkező asztal anyaga cink, ami tökéletesen illeszkedik a lélegzetelállítóan szép, rusztikus konyhához.

A székek szintén antik darabok, az ülőrésze eredeti gyékény.


A konyha rekonstrukciója nem kis szakértelmet igényelt. A régi technológia átalakítása, a modern esztétika megjelenítése az ódon falak között profi munkát és tervezést igényelt. A téglamennyezet és  a padló rusztikus stílusához tökéletesen illesztették a világos csempéket. Az olajzöld szín kellemesen harmonizál mind a fa bútorokkal, mind a fém háztartási eszközökkel.  Vitathatatlan, hogy ebben a konyhában öröm lehet főzés és étkezés minden perce.

A fürdőszobába illesztett világos, patinás bútorok harmonikusan illeszkednek a  ház stílusához.

A gyerekszoba kékes-fehér színt kapott. Még a gerendákat is átfestették, ezzel is lágyítva és barátságossá téve a csemeték hálószobáját.


A ház lakosztályának felújításakor megtartották az eredeti struktúrákat, így nem csupán háló, de pihenősarok is helyet kapott, mindez kiegészítve a teraszon lévő hangulatos, olvasói szeglettel.

A tetőtérben lévő hálószoba kialakításánál a mennyezet jelentette a kihívást, lévén a fagerenda és a cserép összhangját és funkcionális szerepét is meg kellett oldani.

Forrás/ fotók: elmueble

Ha a házra, a kialakított igényes helyiségekre, a stílusos bútorokra és kiegészítőkre nézünk, akkor elmondhatjuk, a ház minden szegletén látszódik, hogy gondosan és szeretettel varázsolták újjá. Rusztikusan szép, kényelmes, és igen, megérte az erőfeszítés.

Megálmodták életük verandáját: benne a mediterrán stílus minden bája
Egy spanyolországi példa bizonyítja, hogy egy ízlésesen kialakított veranda otthonunk ékköve lehet. A tulajdonosok álma valósult meg egy Costa Bravan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik