Kertünk-Portánk

Egészen elképesztő, ahogyan a kutyák látják világot

Ha eddig csodálattal néztünk a kutyákra, akkor ezután még inkább így fogunk.
Korábban a témában:

Bármilyen hihetetlen a kutyák inkább beazonosítanak egy virágot az illatáról, mint a látványáról.  Amit mi szépnek látunk, azt ők maximum illatosnak.

Ma már azt is bebizonyították, hogy a kutyák nem ismerik fel a piros színt. Egy 2017-es tanulmány is ezt támasztja alá. Az Ishihara színmegjelenítési vizsgálat során a kutatók azt vették észre, hogy a kutyák színtévesztők, a piros színt zöldnek látják. Mind e mellett a kutya látásélessége 4-8-szor kisebb, mint az emberé. Ez nagyjából 20/75 látás, vagyis a kutyák már 600 cm távolságnál már elveszítik a kontúrokat, míg az embereknél ez a távolság általában több, mint 2 méter.

Fotó: wikimedia commons

Mivel a kutyák nem látják a vörös színt, a tudósok úgy vélték, hogy a színek helyett inkább színárnyalatokat használják vizuális jelzésként.  A világos és sötét színek tökéletes azonosítása segíti a kutyákat, hogy  távolról is felismerjék egymást, természetesen mindehhez kapcsolva az egyéb jeleket, és társuk méretét, alakját. Egy vöröses bunda például zöldnek tűnhet a kutya számára, de az árnyalat még mindig segíthet neki abban, hogy megkülönböztesse egy másik fajtól az utcán, legalább addig, amíg elég közel nem jutnak a megfelelő szagmintához.

Fotó: wolfram-alpha[/caption]

A kutyák kommunikációja nagyon sokoldalú, gondoljunk csak a hegyezett fülre, a behúzott farokra vagy egyéb jelzéseire. Ez a testbeszéd is jelzi, hogy egy kutya képes azonosítani a gazdájának arcát akár egy tömegben is, de mindezen túl a kutatás arra is rámutatott, hogy meg tudja különböztetni azt is, ha egy idegen mosolyog.  Az Egyesült Államok volt elnöke, Barack Obama széles körben felismerhető, és ennek a módosított képnek a nézete hasonlít arra, ahogyan a kutyák látják az ismerős emberi arcot.

Fotó: wolfram-alpha

A látásélesség és a színek korlátozottságának ellenére a kutyák hihetetlen gyorsan érzékelik a mozgást. Ha a kutya területére betéved egy mókus, azt akár több száz méterről is érzékeli. A kutyák retinái fényérzékeny “rúd” sejtekbe vannak csomagolva, amelyek segítenek észlelni a legkisebb mozgást nappali fényben vagy akár a sötétben is.

Fotó: wolfram-alpha[/caption]

A bacon még az emberi orrnak is nagy kihívás, és most képzeljük el a kutyákat.  Körülbelül 50-szer annyi szaglóreceptoruk van, mint nekünk, és 100.000-szer erősebben lépnek működésbe ezirányú érzékei. Szóval, lehet, hogy a szalonna zöldebbnek és homályosabbnak tűnik a kutyák szemén keresztül, de szaglószervükkel nem kelhetünk versenyre. És még akkor nem is beszéltünk a hallásukról.

Fotó: wolfram-alpha

Via/mmn

Tényleg kiszimatolják a kutyák, hogy milyen a gazdi kedve
A felfedezés magyarázatot adhat rá, hogy miért látjuk őket annyira intuitívnek.

Ilyen színes hajókat csak a máltai kikötőkben lehet látni

Luzzukat ringat Marsaxlokkban a tenger - ez a tökéletes regény-nyitómondatnak is beillő néhány szó valójában a máltai valóság egy csodaszép szelete. Ozirisz szeme, különleges hajóroncsok és színes vízi taxik engednek betekintést Málta kultúrájának egy olyan részébe, amiről méltatlanul kevés szó esik.

Csodás tengerparti élmények, újra! (x)

Málta egyik büszkesége, hogy természetes fürdővizeinek köszönhetően az EU a vízminőség szempontjából értékelt országok három legjobbja közé sorolta.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.