Kertünk-Portánk

Nyolcadszor telel itthon Matyi, az ásotthalmi gólya

Családja elvonult, ő pedig maradt, ahogy az elmúlt 7 évben is tette.

A Kiskunsági Nemzeti Park még 2013-ban posztolt egy fotót Facebook-oldalán egy fehér gólyáról, aki évek óta Ásotthalmon tölti a teleket. Nos, a helyzet idén sem változott: a Matyi névre keresztelt gólya immár nyolcadszor marad itthon, hogy megbírkózzon a hideg téllel.

Az évekkel ezelőtt készült fotó nyomán Matyi “kocsmába járó” gólyájaként robbant be a köztudatba. Ezt a legendát finomította az ismert madármentő, a dömösi Márton Vlad András, aki a Facebookon pontosított:

A fotón látszik, hogy a kocsmába járás története onnan eredhet, hogy a fészek a kocsmával szembeni oszlopon van, mellette lakik az a család, akiknek udvarára ténylegesen bejár a madár. Matyi olyannyira bejár, hogy amikor kirepültek a fiókái az idén, megspórolta magának azt, hogy megegye a neki kínált ennivalót, s behordja a fészekbe, ehelyett odavezette a gyerekeit az udvarba, egyenek ott.

Fotó: Márton Vlad András

A gólyát évek óta “vendégül látó” család most abban reménykedik, hogy nem lesz olyan kemény tél, mint legutóbbi, amikor a nagy mínuszok és az ónos eső majdnem elvitte a gólyát: már nem repült, tüsszögött, ezért meleg vízzel itatták, extrán etették, így jobban lett.

Táplálása viszont mostani élethelyzetükben már meghaladja a család anyagi lehetőségeit, mert ennek a madárnak bizony nem kevés élelemre van szüksége a téli hónapokban: a csirkenyakat például nagy mennyiségben és nagyon szereti. Egy gólyákkal foglalkozó zárt Facebook-csoportban a madárbarátok gyűjtést szerveztek Matyi segítésére. Természetesen Márton Vlad András most is segít.

Az ország több részéből és külföldről is ajánlottak fel már pénzt a táplálék megvásárlására, mások az élelem helyszínre szállításában segítenének. Van olyan idős ember, aki annyi türelmet kért, hogy megérkezzen a nyugdíja, más pedig a havi fizetése utánra ígért pénzbeli támogatást.

Szurkolunk Matyinak, hogy a téli mínuszokban is állja a sarat, a táplálásáért összefogó madárbarátok előtt pedig emeljük kalapunkat.

Kiemelt kép: Faceebook/Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik