Kertünk-Portánk

Fogalommá vált az ásotthalmi batáta

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 10. 03. 08:52

Több hektáron termesztik, nagy a kereslet iránta.
Korábban a témában:

Amikor két évtizede Magyarországon gyakorlatilag ismeretlennek számított az édesburgonya – más néven, a batáta – az ásotthalmi Váraljai család a 90-es évek elején Laoszból hazahozott néhány gumóval vágott bele az ismeretlenbe, írta a Délmagyarország.

Nagy a kereslet

Jó pár éve még majdnem egy kiló hús árával vetekedett, 1000 forint körül volt egy kiló batáta ára. Ma már átlagban 600–700 forintért árulják. A kereslet még mindig nagyobb, mint a termelők által nyújtott kínálat, annak ellenére, hogy többszörösére nőtt a batátatermesztés az évek alatt Magyarországon. Hazánkban kevés helyen terem, csak homokos területeken, így a Duna-Tisza közén, a Nyírségben és a Kisalföldön.

Akkoriban a megkérdezett szakemberek úgy nyilatkoztak, ne is próbálkozzanak nagyban gondolkodni, mert a batáta nem fog megteremni hazánkban, ám az azóta eltelt időszak bebizonyította az ellenkezőjét. Váraljaiék családi gazdaságában ma már 5 hektáron termesztik az édesburgonyát, és nemesítésével is foglalkoznak.

Van már saját fajtájuk, az „ásotthalmi 12-est” ők nemesítették. A sárga húsú növény azért különleges, mert jobb a hozama, egy bokor alatt akár 6-7 gumó is megnő, darabonként 60–70 dekásra.

Itthon fogalom, ha kimondjuk, hogy ásotthalmi batáta, mert ez garancia a jó minőségre

– mondta a portálnak Váraljai László.

A Váraljai csalág gazdasága folyamatosan fejlődik. Vannak olyan partnereik, akik tőlük vesznek palántát, a megtermett növényt pedig fix áron visszaveszik azoktól. Évente mintegy 400 tonna batáta megy keresztül a vállalkozáson, melynek jelentős részét a közétkeztetésben értékesítik.

A homokos talajt kedvelő növény termesztésével – melyhez ideálisak az ásotthalmi földterületek – 20-25 család foglalkozik a településen, sőt négy éve az önkormányzat közmunkaprogram keretében szintén belekezdett a batáta termesztésébe, mi több: a Batáta Baráti Kör keretein belül rendszeresen kicseréli tapasztalataikat a termelők.

Ültess batátát és egyél sokat belőle
Édesburgonya, ami nem krumpli. De nagyon finom.
vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.