Hogyan tudnék egészségesebb salátát, borsót vagy paradicsomot szüretelni a kiskertből? Milyen módszerekkel tehetném olcsóbbá az öntözést? Hogyan és mit komposztáljak? Milyen módon tudom kényelmesebben végezni napi teendőimet a kertben? – ezek a kérdések a legtöbb hobbikertészt foglalkoztatják.
Februárban egy vérbeli kertész már alig bírja kivárni, hogy megtehesse az első kapavágást, elültethesse az első palántákat. Napos időben metszőollót és drótkefét ragad, rendbe teszi a gyümölcsfákat, az elhalt ágakat lemetszi, megigazítja a bokrok körvonalait, végigtisztogatja a fák kérgét, majd az esti vacsora mellett kis kockás füzetébe tervezget és kalkulál. Átgondolja az első tennivalóit, majd a többi lépést is szépen sorjában.
Az ember tervez…
Sok olyan apróbb-nagyobb fogás, trükk létezik, melyeket alkalmazva egyszerűbben kezelhetővé és természetesebbé válik a kertünk, növényeink egészségesebbek lesznek. Ezek közül mutatunk be néhány megoldást, melyeket viszonylag kevés pénz és idő ráfordítással, alapos tervezés után bárki el tud készíteni. Örvendetes tény, hogy hazánkban az otthoni kertekben is egyre többen szeretnének ökológiai, környezetbarát kertészkedést folytatni. Jól átgondolt, tudatos lépésekkel hagyományos (vegyszeres) kertművelésünket akár két-három év alatt természetkímélőbbé alakíthatjuk.
Az ökológiai kertészkedés lényege, hogy egy élő rendszernek tekinti a kertet, hiszen az élőlények a természetben sem egymástól elszigetelten élnek, hanem más fajok által biztosított erőforrásokat használnak.
A teljes rendszer alapja a napfény energiája, amit először a növények alakítanak át a más élőlények számára hasznosítható szerves anyagokká. A legjobb példa erre a természetközeli (bio-) kertészet különleges formája a permakultúra. Ez olyan szemléletmódot, és kertet jelent, amit szinte teljes mértékben a helyi ökoszisztéma szabályoz. Megjelenésre ezek a kertek szinte egy tájrészletnek tűnnek, hiszen gyomtalanítást nem is végeznek bennük.
Általános elvek a kertészkedés során
- Többet ésszel mint erővel!
- Kerüljük a műanyagokat és a vegyi anyagokat! (amennyire lehet, a permetezést is),
- Ahol lehet, helyi alapanyagokból építkezzünk (bontott tégla – járda, kerti út, faanyagok – például kis kerítés)
- Takarékoskodjunk! (víz, trágya, idő, pénz)
- A helyi környezeti feltételekhez alkalmazkodott – lehetőleg táj jellegű – fajtákat termesszünk.
Magvas kérdések
Hatalmas világcégek foglalkoznak vetőmagok forgalmazásával, ezek sok termékkel jelen vannak Magyarországon. A világháló segítségével azonban nemcsak a vetőmag üzletek nyitva tartásáról, hanem lakóhelyünk és tágabb környezetünk magbörzéinek időpontjairól is időben értesülhetünk. Ezeken a börzéken lehetőség van olyan hagyományos, több száz éves tájfajták magjait beszerezni, amikből később magfogással évekig veteményezhetünk.
Ugyanezzel a tulajdonsággal a csávázott vetőmag nem rendelkezik, ezért, ha nincs más lehetőségünk a vegyszerrel kezelt, nemesített magokat minden tavasszal újra meg kell vennünk a gazdaboltban. Saját növényeink magjaiból a következő évben erős palántákat nevelhetünk egy napfényes, és megfelelően meleg helyen. Sok helyütt előszeretettel helyezik akár a napfényes konyhaablak párkányára a palántanevelő tálcákat. Néhány hét alatt annyira megerősödnek a kis palánták, hogy megfelelő talajelőkészítés után bátran kiültethetők a kerti ágyásokba.
A magbörzéken a megfelelő magok beszerzésén túl ráadásul lehetőség van személyes tapasztalatcserére, ismerkedésre, helyi természetbarát közösségek kiépítésére, valamint szakmai előadások megtekintésére. Akár különleges, jól bevált helyi recepteket is cserélhetünk ezeken a a „kertmániás” rendezvényeken.
Vízcseppek a tetőről
Növényeinknek a humuszban gazdag talajon és a megfelelő fénymennyiségen kívül vízre van legnagyobb szükségük az egészséges fejlődéshez. Az Alföld legnagyobb részén a kiskertekben komoly gondot okoznak a gyakran előforduló aszályos időszakok, ezért az öntözés kiemelten fontos területe a takarékoskodásnak, ötletességnek.
Hosszabb száraz időszakban sokat segíthet a csapadékvíz felfogása, és tartályokban, vagy hordóban tárolása.
A tároló hordót vagy tartályt árnyékos helyre telepítve tovább használható a benne összegyűjtött csapadékvíz. Az ilyen öntözéssel jelentősen mérsékelhetjük áram- és vízszámlánkat, nem beszélve arról, hogy a módszer kevésbé terheli a környezetünket. Nincs más dolgunk, mint az ereszcsatorna függőleges csövét összekötni egy nagyobb – minimum 120, de inkább 200 literes – műanyag hordóval. A hordó alsó részére lyukat fúrva, azt egy kis műanyag csappal ellátva könnyedén engedhetünk egy öntözőkannába a vízből.
Ezzel a megoldással, egy közepes méretű tetőről is nyerhetünk annyi vizet, hogy a virágoskertet meglocsoljuk.
Nagyobb veteményes esetben gyakran alkalmazzák a csepegtető öntözést, amivel szintén sokat lehet spórolni a költségeken. A rendszer kiépítéséhez a mezőgazdasági üzletekben is kapható, fekete műanyag csövekre van szükség, melyekre egyenlő távolságokon apró lyukakat fúrtak, és ezeken át szivárog a víz a növényekhez. Csepegtető öntözőrendszerrel töredékére csökkenthető kertünk növényeinek vízfogyasztása.
Ásott vagy fúrt kút is segítség
Ez esetekben legtöbbször szivattyúval hozzák felszínre az öntözéshez használt vizet, azonban erre is rásegíthetünk kis odafigyeléssel. Ebben az esetben kiváló megoldás a tetőről összegyűlő víz műanyag csövön történő elvezetése a kút alapjáig. Úgy kell lefektetni a csövet, hogy nagyjából 35-40 centiméter mély árkot ásva, annak néhány fokos dőlést adva kihasználjuk a gravitációt, s a víz „magától belefolyik” a kútba. Az is gyakori eset, hogy csak vezetékes ivóvíz áll rendelkezésre a kert öntözésére. Ezt a „luxust”, amely igen költséges, ráadásul roppant pazarló, részben vagy egészben kiválthatjuk a csapadékvíz ügyes megtartásával, majd visszacsepegtetésével.
Komposztáló építése otthon
A komposzt, vagy lombtrágya (szerves növényi trágya) egy kiváló, helyben megtermelhető anyag, melyet visszaforgatva a talajerő utánpótlása tiszta „öko módon” biztosítható. Egy átlagos méretű – 100-150 négyzetméteres – veteményeshez egy nagyjából 1,5 köbméteres komposztáló elegendő. A legegyszerűbb a komposztálót oly módon megalkotni, hogy kimérünk egy 1 x 1 vagy 1,2 x 1,2 méter élhosszúságú négyzetet, s a sarkaiba 1-2 oszlopot ásunk le. A faoszlopok hossza legalább 1,5 méter legyen, mert 50-60 cm mélyre mindenképpen le kell ásni őket a földbe. Az oszlopokra fogunk deszkákat felszegezni vízszintesen, ügyelve arra, hogy 10-15 centiméternyi helyet hagyjunk ki egy-egy „emelet” között.
Az elülső oldalán a felső 2-3 deszkát könnyen kivehető módon célszerű rögzíteni, mert erről fogjuk be- és kipakolni a humuszos komposztot. A komposztba arasznyira darabolt növényi részek mellett a háztartásban keletkező szerves anyagú hulladékok nagy része beletehető. Időnként célszerű vasvillával megforgatni a komposzt anyagát, ami így 5-6 hónap után már szépen összeérik. Ősszel vagy tavasszal azután kiszórva a kertbe, a talaj szerves anyag (humusz) tartalmát kedvezően befolyásolja, megnöveli.
A növények a vízre, a csigák a sörre esküsznek
Gyakori, nem kívánatos vendég a kiskertekben a házatlan csiga. Régen, faluhelyen a legelterjedtebb megoldást alkalmazták: fa tüzelésű kályhákból, kazánokból kikotort fahamuval szórták körbe a növénytöveket. Vannak azonban ennél hatékonyabb módszerek is, például a talajba süllyesztett csigacsapdák. A csapdákat az epertövek között többé-kevésbé azonos távolságokra, szórtan kell telepíteni, földbe süllyeszteni.
A célnak kiválóan megfelelnek a literes befőttes üvegek, melyeket úgy ásunk le a talajba, hogy a szájuk a felszínnel egy magasságban legyen. Ezután nincs más dolgunk, mint kb. kétharmadáig megtölteni őket sör és ecet keverékével, s egy nap múlva kiszedegetni az elpusztult meztelen csigákat a folyadékból. A legelszántabb kertészek viszont hajnalban végigjárják a növényeket és egyesével szedegetik le róluk a nyálkás puhatestűeket egy vödörbe. Amennyiben néhány tyúk is kapirgál a baromfiudvarban, közéjük szórva a csigákat, szinte összevesznek a számukra ínyenc csemegén. A futókacsa pedig igazi kincs lehet egy csigákkal terhelt kertben.
Széna, szalma, fakéreg – a lombtakarás előnyei
Hazai veteményesekben még kevésbé elterjedt, ám díszkertekben már gyakran alkalmazott módszer a lombtakarás, vagy mulcsozás. A díszcserjék töve köré fenyőkéregből szórt mulccsal egyszerre két legyet is üthetünk, egyrészt hosszabb ideig lesz nedves a talaj, tehát kevesebbszer és kevesebbet kell öntöznünk, másrészt pedig kevesebb gyomnövény tudja áttörni magát a mulcs takarón.
A fenyőkéreg drágább és inkább kis méretekben, főként díszkertekben használatos, ellenben a veteményesben célszerűbb száraz szalmából kiteríteni egy 5-20 centiméter vastag „paplant” a veteményre. Nem kell félni a széltől, hiszen az első öntözések következtében szépen tömörödik és elnehezül a szalmaréteg. A szalmatakarón a vetésből kikelő, aprócska növények könnyedén áttörik magukat.
Kiemelt kép: Tóth A. Péter
