Kertünk-Portánk

Hét dolog, amit idős kutyánk kérne, ha beszélni tudna

Korosabb kedvenceink másfajta gondoskodást igényelnek, mint a fiatal állatok.

Idősödő kutyáink másfajta gondoskodást igényelnek, mint fiatal kedvenceink. Az állat szenior korát a nagytestű ebeknél már hétéves korától kezdve számíthatjuk, írja a Mother Nature Network. Ha beszélni tudnának, ezeket a gondozási tippeket adnák nekünk, amikre fokozottan figyelnünk kellene.

1. Nem látok és nem hallok már úgy, mint fiatal koromban

Sokszor azt hisszük, a kutyánk csak ignorálja a hívásunkat vagy az eldobott labdát, és nincs kedve játszani, holott lehet, egyszerűen nem hallja, nem látja meg. Az is előfordulhat, hogy ránk mordul, ha váratlanul tűnünk fel mögötte, de mindez nem az agresszió jele, egészen egyszerűen nem vett minket észre, és ösztönösen reagál.

Mindez egyik napról a másikra is bekövetkezhet, így ajánlott idejekorán kézjelekkel való irányításra szoktatni a kutyát, vagy kopogó, hangosabb jelzésekre, akár tapsra idomítani. A látáscsökkenés is váratlan lehet, a szakértők pedig erre az esetre azt javasolják, tartsuk akadálymentesen a területét, a különböző szobákban különböző illatok uralkodjanak, hogy mindez segítse a tájékozódását.

2. Kicsit nyugtalanabbá, idegesebbé válok a korral

Az idősebb kutyák morózusabbak is, nehezebben kezelik a stresszhelyzeteket, legyen szó ismeretlen látogatókról, váratlan helyzetekről, de akár a szeparációs szorongás is megjelenhet náluk, vagy épp ellenkezőleg, többet vágynak a magányra. Különböző feladatokkal lehet a kutyákat is szellemileg frissen tartani, sétáljunk velük, stimuláljuk őket többféleképpen, játékokkal is, de mindenképp legyen egy megszokott napi rutin és rend a kutya számára.

3. Most már hamarabb megfázom

Az idősebb kutyák szeretik a meleg vackokat, az időjárás-változáshoz pedig már nehezebben alkalmazkodnak. Figyeljük őket, és ha dideregnének, nyugodtan adjunk rájuk kint egy pulóvert, és biztosítsunk neki száraz, meleg fekhelyet.

4. Már nem vagyok olyan mozgékony, az ízületeim is fájnak

Nagyon jót tehet, ha a kutya kondroitin- és glükózamin-kiegészítést kap már fiatalon is. Ha ízületi fájdalma van, az állatorvos által előírt gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítók segíthetnek. Jó megoldás lehet, ha többször, de egyszerre kevesebbet sétálunk vele.

5. Az étvágyam változatlan, de már nem égetek el annyi kalóriát

Az elhízás az idősebb kutyák egyik fő egészségügyi problémája, és számtalan más egészségügyi bajt okozhat, az ízületi fájdalmak és a légszomj súlyosbodásától kezdve a szív- vagy májproblémákig. Az idősebb kutyák elhízásának oka nemcsak az, hogy csökken az energiaszintjük és aktivitásuk, hanem általános kalóriaigényük is megváltozik, ahogy az ember anyagcseréje is lecsökken öregedéskor. Csökkentsük a napi élelemadagjukat megfelelően, és ne nassoltassuk kedvencünket.

6. Néha összezavarodom, és elfelejtem a korábbi szabályainkat, szokásainkat

A kutyák kognitív képességeinek a megváltozása is természetes velejárója az öregedésnek, elfelejtenek dolgokat, esetleg útvonalakat, gyakori, hogy hazatalálni is képtelenek, eltévedhetnek. Hogy az okok egyértelműek legyenek, vizsgáltassuk meg állatorvossal. A különböző gyógyszerek vagy vitaminok segíthetnek, de a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a türelmünket vele szemben.

7. Nagyobb figyelemre és több gondoskodásra van szükségem

Az idősebb kutyák bőre és karma is gyakran megváltozik, bőrük kiszáradhat, elvékonyodhat, ami akár sérülést is okozhat a séták során. A lazacolajt beiktathatjuk az étkezésébe, a karmait pedig gyakrabban vágjuk, mivel csökkent napi aktivitása során már nem kopnak kellően.

Az idősebb kutyákkal való együttélés során már sok mindenre oda kell figyelni tehát, de meghálálják a gondoskodást négylábú társaink, mi pedig elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk a jóllétükért.

Megnyílt Vas megye első kutyastrandja
Civil kezdeményezésre jöhetett létre az Abért-tó északi részén.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik