Kertünk-Portánk

Telkibányán nincs szebb a nyugdíjas házaspár kertjénél

A mesekert a hegyekben áll, a virágos zempléni településen.

Kerékgyártó István és felesége nyerte el idén a Virágos Telkibánya verseny különdíját, írja a boon.hu.

Galéria
Fotó: Facebook/Telkibánya község

A házaspár 2000 óta lakik Telkibányán, korábban a fővárosban élték a nagyvárosi emberek mindennapjait, de aztán István egészsége megromlott, és úgy döntöttek, a Zemplénben lévő gyönyörű kis faluba költöznek.

Nem állt tőlem távol a kertészkedés, a fővárosban sok közismert ember kertjét én alakítottam ki. Ugyanis munkám kapcsán sofőrként sokat jártam Gödöllőre, ahol megismerkedtem a különböző növényekkel, azok gondozásával és szaporításával. Nem vagyok kertész, de a kertészkedés a hobbimmá vált

– mondta a portálnak István.

A virágok gondozása a feleség feladata, a cserjékért, a fűért és az évelőkért István a felelős. Segített a település önkormányzatának a közterek kialakításában is, de a saját kertje melletti elhanyagolt telkeket is gondozza, mert csak akkor érzi jól magát, ha mindenütt szép kertek és virágok veszik körbe, amerre csak ellát. A telke a patakhoz fut le.

Galéria
Fotó: Facebook/Telkibánya község

A házhoz vezető lépcső felett boltív magasodik, ezen kecskerágó kapaszkodik. A gangon muskátlik virítanak, a falon pedig szintén virágokkal teleültetett, régi mosdókagyló és falikút. A téli kertnél leanderek és banáncserjék, valamint három hatalmas szomorúfűz áll. Itt telelnek az évelő növények, de ilyenkor nyári lakként szolgál, mellette pedig szalonnasütő helyet alakított ki István.

A kert lenti része sokszínű: földieper, szeder, rózsa, török szegfű, futólonc, magnólia, különböző fenyők, tiszafa borítják be.

Akik náluk járnak, igazi miniarborétumban érezhetik magukat. A nyugdíjas házaspár nagyon jól érzi magát a bájos és barátságos településen, a kertészkedés pedig az életük fontos és szép részévé vált.

Édenkertet varázsolt udvarára egy fiatal házaspár Zentán
Ebben a környezetben feltölthető az örömtank.

Kiemelt kép: Facebook/Telkibánya község

Olvasói sztorik