Kertünk-Portánk

Tóparti szerelem ihlette a gyönyörű gesztelyi portát

Gesztelyen él saját kerti tóparti paradicsomában a fiatal házaspár.
Korábban a témában:

Van egy csodálatos tó Borsod-Abaúj Zemplénben: a Harsányi horgásztó nemcsak a horgászsikereiről híres, a Gesztelyen élő Erdei házaspár legalábbis biztos, hogy nem emiatt gondol rá boldogan évek óta.

Számukra szerelmük születésének a csodálatos színtere volt a hangulatos tó, itt találkoztak először, és azóta is tart a boldog kapcsolat, hisz immáron házastársakként élnek nem is akármilyen körülmények között: egy csodás kertben, gyönyörű tavacska, elbűvölő virágok és örökzöldek ölelésében.

Fotó: Erdei-Nagy Mónika

Ez a hobbim, mániákus vagyok a kertészkedést illetően, családi örökség ez, hisz a 91 éves nagymamán is odavan a virágokért, a kertért. Reggel, felkelés után köszöntöm a virágokat, munka után pedig ide vezet az első utam, gyönyörködöm bennük

– lelkendezik Erdei-Nagy Mónika.

Három éve költözött ide Harsányból a fiatal pár. Már ott is büszke kerttulajdonosok voltak, de Mónika mindenkit megnyugtatott, aki aggodalmaskodott, hogyan tudják otthagyni azt a gyönyörű kertet, hogy ez a mostani hely még sokkal szebb lesz. Így is lett, amiért mindent meg is tett a két fiatal. Saját kezűleg teremtették meg a maguk kis meghitt paradicsomát.

6 Fotó megtekintése

Tóparti szerelem ihlette a gyönyörű gesztelyi portát

Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +

Két éve ilyen a kert, a tóval együtt. Nagy munkájuk van benne: együtt hordták  talicskával a homokot, ástak, ültettek, kapáltak. A fiatalasszony autodidakta módon kitanulta a kertművelés minden csínját-bínját, együtt pedig megvalósították az elképzelt és számukra ideális lakókörnyezetet. Minden egyes küzdelmes perc megtérült, amióta a teraszról csodálhatják munkájuk gyümölcsét.

A kis 9 köbméteres tó a terasz folytatása, a benne élő tíz koi ponty szépen megnőtt egy év alatt, amióta otthonuk lett a tavacska. Szépen áttelelnek benne, hisz 1,4 méteres mélysége ideális feltételeket biztosít nekik, ahogy a vízi növényeknek is. Az élővilág természetes összhangban létezik itt.

A tó és a kert fenntartása nem okoz gondot a szorgos háziasszonynak, hisz mindennél szívesebben tevékenykedik a kertben, sőt, amióta itt laknak, még nyaralni sem járnak, hisz teljesen feltöltődnek otthon.

Órákig elnézelődünk idekint, amikor csak időnk engedi. Nincs hiányérzetünk a nyaralást illetően, hisz mindig más arcát mutatja a kert, olyan, mintha folyamatosan egy csodában élnénk. Olyan környezet ez, ahol imádok lenni, imádok benne gyönyörködni, mi itt egész évben nyaralunk

– áradozik Mónika.

A fiatalasszony csupa tűz és lelkesedés, amikor a kertjükről mesél, minden szaván érződik a szenvedély, a természet és kert iránti szeretet.

Két éve teljesen csupasz volt itt minden elmondása szerint, de ő már akkor látta, hogy fog kinézni, ha elkészül.

4 Fotó megtekintése

Tóparti szerelem ihlette a gyönyörű gesztelyi portát

Az első perctől ilyennek terveztétek?

Miután összeházasodtunk, mindketten tudtuk, hogy lesz kerti tavunk. Hisz nem véletlenül találkoztunk tóparton, egyfajta sorsszerűség volt ebben is. Mikor elsőként elkészültem a kis csobogóval, és megmutattam Zolinak, ő pedig elpityeregte magát, annyira szépnek találta, és annyira meghatotta a dolog.

Fotó: Erdei-Nagy Mónika

Persze egy kert soha nincs teljesen kész, mindig akad benne tennivaló, de már önmagában a bővítése, szépítgetése is hatalmas örömforrás. Én vagyok az ötletgyáros és tervező, a férjem, Zoli pedig lelkes kivitelező a nagyobb munkákat illetően, de mindenben szívesen segít – mondja a fiatalasszony.

Fotó: Erdei-Nagy Mónika

Egyfajta adottság ez. Mindig pontosan látom, amit elképzelek, így megtervezni sem nehéz. Együtt pedig mindent megcsinálunk a férjemmel. De gyakran betérek a kertészetbe hazafelé jövet, mindig veszek ezt-azt, egy-egy új növényt, virágot.

5 Fotó megtekintése

Tóparti szerelem ihlette a gyönyörű gesztelyi portát

Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +
Fotó: Erdei-Nagy Mónika
Még több +

Van kedvenced?

Örökzöld-mániás vagyok, vannak spirál tujáim is, ez most nagy divat, de én magam vágtam-nyírtam formára őket, így nem került olyan sokba. Költséges szenvedély a kert, de melyik nem? És az ebbe fektetett pénz és energia százszorosan megtérül. Virágok közül az évelőket szeretem, de idén például beleszerettem a begóniába, az van mindenütt, a teraszon is. Az előző házunkban muskátli csüngött mindenhonnan.

Fotó: Erdei-Nagy Mónika

Mi a helyzet a szúnyogokkal?

Vannak, de egyáltalán nincs több, mint bárhol máshol. Sosem zavartak minket, pedig a terasz a tóra nyílik. Vannak benne gyönyörű tavi rózsák, háromszínűek, de mindig veszek bele még valamit. Nagyon jól működik ez a mini ökoszisztéma itt.

Kiemelt kép: Erdei-Nagy Mónika

Édenkertet varázsolt udvarára egy fiatal házaspár Zentán
Ebben a környezetben feltölthető az örömtank.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.