Kertünk-Portánk

Egészséges és többet érdemel: reneszánszát élheti a birsalma

Valaha királyi eleség volt, nem a külseje alapján ítélték meg.

Ronda és nem finom, majdnem ehetetlen. Némi gonoszsággal így is hozzáállhatnánk a birsalmához, amellyel azért etették itthon a késői Kádár-kor gyermekeit, igaz, hogy nem nyersen. A birsalmasajt csemegének számított, és időnként tényleg kedvet is kaptunk hozzá, valahogy úgy, ahogyan a nugáthoz. Ha ezt kaptuk, hát ez volt, dióval elkészítve pedig tényleg egész ízletesnek számított. És persze otthon olcsón elő lehetett állítani, főleg dió nélkül.

Őrizd meg a gyümölcs lelkét, és így készíts minőségi pálinkát
Érdekességek, praktikák és tanácsok a pálinka készítés rejtelmeiről.

Annyival azért tartozunk a birsnek, hogy kompótként sült hús mellé első osztályú kiegészítést jelentett mindig, míg mások a belőle főzött pálinkára esküsznek. És éppen a szezonját éli így az ősz közepén, ám sok birsalmafa 2019-et már nem élhette meg, mert kivágták azokat.

A szocializmusnál jóval régebbi megbecsültségét viszont akár vissza is kaphatja a 21. században.

Legalábbis az MNN cikke alapján, amely szerint napjainkban kistermelőknek, farmereknek köszönhetően egyre többen jönnek rá, hogy mire és miért jó.

Évszázadokkal ezelőtt királyok és királynők elesége volt, népszerűsége az almával és a körtével vetélkedett a társadalom más rétegeiben is. Fénykora azonban a királyok korához hasonlóan leáldozott.

A Kaukázusban és Nyugat-Ázsiában őshonos édes-fanyar gyümölcs Európában Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában lett egykor különösen népszerű, gyümölcszselé és dzsem formájában. A  marmelád kifejezést pedig eredetileg a birsalmából készített dzsemre használták, a portugál marmelo szóból ered.

Aki gyümölcsfát ültet kertjébe, egész életében egészséget szüretelhet
Néhány gyümölcsfa elültetésével egészséges vitaminforrást biztosíthatunk az egész családnak.

Az Új Világba átkerülve megjelent konzervekben, miközben az ültetvényeken, kiskertekben lehetett néhány birsalmafát szüretelni. A keleti partoktól, Új-Angliából indulva a farmerek nyugaton, Texasban és Kaliforniában is elterjesztették, de azt nem lehet mondani, hogy országos szinten kereskedelmi forgalomba került az Egyesült Államokban.

Az észak-amerikai élelmiszerboltokban és piacokon alig találni belőle, sokan inkább dísznövényként termesztenek birset. 

Az Ibériai-félszigeten és spanyol nyelvterületen viszont népszerű maradt. A birsalmakrémet szendvicsekhez is felhasználják vagy a desszertként szolgálják fel sajthoz. Rostos a húsa, amit magas C-vitamin, cink, réz, vas és kálium tartalmának köszönhetően is egészségesnek tartanak. Az MNN szerint éppen ezért nem szabad a külseje alapján ítélni, ami igazán számít, az odabent van.

A birs pedig többet érdemel.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasói sztorik