Salgótarján és környéke olyan páratlan ajándékot kapott a természettől, amit senki nem vehet el a nógrádiaktól. Az erdőkkel borított hegyek, a köztük megbújó falvak egyre több turista érdeklődését keltik fel, és ezekre az értékekre egyre többen kíváncsiak az ország más tájairól és külföldről is.
Akadnak azonban olyanok, akik nem puszta kíváncsiságból kacsintanak a gyönyörű vidékre, hanem az alkalmi kiruccanások helyett a vidéki élet szépségéért adják fel városi létüket, vagy tervezik a hegyes-völgyes Medves-vidékre mindennapjaikat. Közéjük tartozik a fővárosban, Zuglóban élő Jancsó Adrienne és párja, Gábor, akik nyugdíjas éveikre készülődve a Medvesalja régió egyik gyöngyszemében, Cereden találtak rá álmaik házára.
Cered neve jól cseng a művészet és az autósport kedvelőinek körében is. 1996 óta a falu ad otthont minden évben a Ceredi Nemzetközi Művésztelepnek, a hazai és európai művészek alkotótáborának, míg a nemzetközileg is jegyzett Salgó rali versenyzőinek egyik kedvenc gyorsasági szakasza a Salgótarján-Cered közötti táv.
Adrienne és Gábor azonban teljesen más okból érkeztek Ceredre.
Bár most még mindketten dolgozunk, úgy döntöttünk, hogy nyugdíjas korunkban hátat fordítunk a főváros zajának és vidékre költözünk. Felmenőim révén Nógrád nem volt ismeretlen számunkra, Ceredről azonban nem hallottunk. Aztán mikor megláttuk a hirdetést, és a falu felé vezető kanyargós, szerpentines úton haladtunk, már akkor azt mondtuk, innen nem lesz visszaút, legyen bármilyen is az addig csak fotókon látott ház. Egyszerűen lenyűgözött a táj
– emlékezett Adrienne.
Mindez 2018 telén történt, és a Cered központjában álló vályogház szerelem lett az első látásra. Bár akkor már három éve nem lakták, az belülről hibátlan volt, csupán a külső részén hullott néhány helyen a vakolat, amit kis szakértelemmel javítani lehetett. Az adásvételi szándék nyomban megköttetett, a házaspár pedig szinte azonnal elkezdte belakni az épületet.
Annyit sikerült megtudni a házról, hogy körülbelül száz éve épült és a régi időkben egy nagybirtokos család lakott benne. Nincs és nem is volt szándékunkban, hogy bármilyen módon átalakítsuk. Megtartottuk eredeti elrendezésében a helyiségeket. Maradtak a nyílászárók, csak visszaállítottuk eredeti állapotukba. Nem egyengettük ki tükörsimára a falakat, a nappaliban megmaradt a korabeli cementlap padló, sőt a fürdőszoba vaskádjához sem nyúltunk. Utóbbit – mivel rozsdásodni kezdett – ki kell cserélnünk, így fürdőszoba felújításba kezdtünk. Ebben már van gyakorlatunk, hisz mindent magunk, mesteremberek segítsége nélkül csináltunk eddig is
– említette a ház asszonya.
Adriennék „örököltek” néhány régi bútordarabot, melyeket felújítottak, és ezáltal megmentették azokat az utókornak. E féltve őrzött kincseikhez – a díszes franciaággyal az élen – vásároltak és gyűjtöttek régi lakberendezési tárgyakat és eszközöket, hogy a ház minden porcikájában őrizze a hely szellemét.
Néhány kép a lakásról
A porta mellett egy földes talajú istálló is árválkodott, még a vályú is benne volt. A nyári melegben olyan hűst adott, hogy Gáborral arra jutottunk: amolyan vendégváró helyet alakítunk ki itt. Nem is vártunk sokáig, párom ezermester mivoltából adódóan kezdett bele a felújításába, majd ízlésünk szerint különböző tárgyakkal öltöztettük fel a helyiséget. Mindez olyannyira jól sikerült, hogy a már hozzánk ellátogatott barátaink szinte kikövetelik, mikor rendezünk újabb bulit az istállóban. Most éppen azt tervezzük, hogy egy kemencét építünk ide, az is sokat dob majd a hangulatán
– mondta Adrienne.
A porta gazdaasszonya azt is elmondta, hogy a házhoz tartozó nagy kertben meghagyták a még termő, egészséges gyümölcsfákat és új csemetéket is ültettek. Konyhakertben egyelőre nem gondolkodnak, hiszen munkájuk a fővároshoz köti őket, de amint néhány év múlva nyugdíjasként végleg Ceredre költöznek, megmutatják, hogy a Zuglóból érkezettek milyen szép paradicsomot, paprikát és egyéb zöldségeket képesek termeszteni.
Képek az átalakított istállóról
Addig pedig minden szabadidejüket jelenlegi második otthonukban, Medvesalja gyönyörű falujában töltik. Adrienne és Gábor már most otthonuknak érzik Ceredet, a falu pedig befogadta őket.
Fotók: Jancsó Adrienne családi archívum
