Mozaik

Madárinfluenza-járvány tört ki Nógrádban

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A Nébih elrendelte az állatállomány leölését.

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – adta ki a tájékoztatást a hivatal.

Közleményük szerint az állomány leölése folyamatban van, az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket.

A Cered községben lévő, 5176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre, végül a hivatal laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

A gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki. Tekintettel arra, hogy mindkét körzet átnyúlik az országhatáron és szlovákiai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot.

A Nébih hangsúlyozta: ez az eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország – madárinfluenza szempontjából – alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.

Kapcsolódó
Váratlan helyen jelent meg a madárinfluenza
Az állatállomány felszámolása már a betegség gyanúja alapján megtörtént.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik